Lázár János: Lehet, hogy az új messiás lehetővé teszi, hogy 2026-ban újra kétharmadot kapjunk

2024. május 22. – 07:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Lehet, hogy az új messiás lehetővé teszi, hogy 2026-ban újra kétharmadot kapjunk” – mondta Lázár János kedden egy debreceni utcafórumon, utalva Magyar Péterre és a Tisza Pártra.

Az építési és közlekedési miniszter a Református Nagytemplom mögötti Emlékkertben tartott rendezvényen azt mondta, február 1-je óta sokat változott, izgalmasabb lett a politika. „Vannak, akik várják az újabb messiást. Így volt ez korábban Hódmezővásárhelyen is, ők is próbálkoztak egy messiással, (...) őt is Péternek hívták, (...) s az lett a vége, hogy 2022-ben a mi vásárhelyi messiásunk lehetővé tette, hogy a Fidesz ismét kétharmadot kapjon. Lehet, hogy az új messiás lehetővé teszi, hogy 2026-ban újra kétharmadot kapjunk” – idézte Lázár szavait az MTI.

A miniszter további együttműködést ígért Debrecennek, kiemelve a közlekedésfejlesztési terveket: közutak és csomópontok korszerűsítése, vasútfejlesztés, a tömegközlekedés átalakítása, a tarifarendszer fejlesztése. Bejelentette, hogy a kormány a javaslatára Debrecenbe vinné az új Közlekedési Múzeumot.

Lázár kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállóra is ellátogatott, ahol arról beszélt, hogy aki ma a kormánypártot belülről gyengíti, nem vitatva azt, hogy esetleg igaza lehet, „az az ország ellenségeit erősíti”. Szerinte február elején minden megváltozott a belpolitikában, két éve pedig a világpolitikában. „Aki most a Fideszből kiáll, az nem a pártnak, hanem Magyarországnak árt, mert az, ami az utóbbi hónapokban történt az országban és a Fidesszel, azok miatt az ellenségeink bontanak pezsgőt Európában” – mondta.

A miniszter kifejtette, a kormány terve az, hogy Debrecen, Nyíregyháza és Miskolc háromszöge egy új gazdasági zónája legyen az országnak, mely legalább olyan fejlett keleten, mint Győr nyugaton.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!