Juhász Péter a Tiborcz-adó bevezetésével kampányol a belvárosban

2024. május 22. – 09:31

Másolás

Vágólapra másolva

Juhász Péter bevezetné az értékalapú ingatlanadót, vagy ahogy ő nevezi, a „Tiborcz-adót” az V. kerületben, ha polgármesterré választják – jelentette be a Facebook-oldalán.

Az ellenzéki pártok által támogatott Juhász azt írta, a miniszterelnök vejéről, Tiborcz Istvánról elnevezett adó nem más, mint a milliárdos értékű üzleti ingatlanok arányos adóztatása. „Tehát nem négyzetméter-arányosan, hanem vagyoni értékük alapján adóztatjuk meg azokat a milliárdos értékű ingatlanokat, amiket Rogánék átjátszottak Tiborcz, Orbán Ráchel, Mészáros Lőrinc és hasonlók kezére a kerületiek vagyonából” – tette hozzá.

Juhász megjegyezte, hogy ma az V. kerületben négyzetméter-arányosan ugyanannyit adózik a helyi kisiparos, az élelmiszerbolt és a gyógyszertár, mint azok, akik luxusszállodát üzemeltetnek a belvárosban. „A megválasztásom esetén bevezetem a Tiborcz-adót, mert az én politikámat nem Rogán irányítja. Így biztosan lesz pénz a társasházak vízvezetékcseréjének és a nyílászárók cseréjének támogatására is” – írta.

A Tiborcz-adóval való kampányolás nem új keletű, Karácsony Gergely még a 2019-es önkormányzati választás előtt ígérte meg a budapesti luxusingatlanok megadóztatását, és az új adónemet Tiborcz-adóként emlegette. A miniszterelnök veje emiatt pert is indított, ám a Kúria 2022 májusában a főpolgármesternek adott igazat. A fővárosi közgyűlés azonban ingatlanadót csak a Margitszigeten vethet ki, ugyanis az az egy terület van a kezelésében, így csak ott van adóügyi hatásköre.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!