Verőcei hajóbaleset: Már inkább áldozatokat keresnek, a túlélés esélye a minimumra csökkent

2024. május 20. – 10:04

Másolás

Vágólapra másolva

„Értelemszerűen, a szakma szempontja alapján most már arról beszélünk, hogy inkább áldozatokat keresünk, a túlélés esélye gyakorlatilag a minimumra csökkent” – mondta Balázs László, a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán reggel a verőcei hajóbalesettel kapcsolatban. Azt mondta, hogy ameddig nincs meg minden eltűnt ember, nem mondható ki, hogy ők valójában áldozatok, de kijelentette, hogy minimális a túlélés esélye.

A rendőrség vasárnap délelőtt számolt be a szombat éjjel Verőcénél történt hajóbalesetről, amiben szállodahajónak ütköző egy motorcsónak, nyolc utassal. Közülük egy férfi kiúszott a partra a Duna kerítéses szakaszánál, őt a legutóbbi információk szerint a sürgősségi osztályon kezelik. Eddig két ember holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

Balázs László arról beszélt a műsorban, hogy a kutatásban több százan dolgoznak, a kutatást korlátozott látási viszonyok között kezdték meg, és tovább nehezítette a Dunában lévő uszadék és vízben úszó sok hajóalkatrész. Balázs László az M1-nek azt mondta, hogy a bejelentést követően nem lehetett tudni, pontosan hol történt a baleset, ezért a mentést irányítók döntése alapján 20 kilométeres körzetben kezdték meg a kutatást a Dunán. A kutatási tevékenységeket egy operatív törzs koordinálja, és sötétedésig folytatják a kutatást a Duna teljes szakaszán – mondta.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Telex kérdésére azt válaszolta, hogy egységei a parton, a vízen és a vízben, valamint hőkamerás és egyéb drónokkal a levegőből is továbbra is kutatja a hajó eltűnt utasait. A fővárosból, Pest (Vác, Szentendre, Szigetszentmiklós, Érd, plusz a FER kishajója) és Bács-Kiskun (Baja) vármegyéből, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság állományából a hivatásos katasztrófavédelem csaknem 90 emberrel és 31 technikai eszközzel vesz részt a keresésben, írták.

A hivatásos egységek munkáját az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek támogatják, részt vesz a mentésben a Pest Vármegyei Kutató-mentő Szolgálat, a Bács-Kiskun vármegyéből a Petőfi Mentőcsoport két búvára, a Leányfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület, és a Lupai Önkéntes Tűzoltó Egylet több tagja is. A Folyami Katasztrófavédelem és Speciális Mentőszervezet, a Budapest Mentőszervezet és Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület tagjai is részt vesznek a keresésben, és csatlakozott hozzájuk a Visegrádi-, a Biatorbágyi-és a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Naszály Mentőcsoport, valamint a Szigetszentmiklósi Polgárőr Egyesület is.

A hivatásosok és az önkéntesek vasárnap összesen 155 fővel és 38 technikai eszközzel váltásokban, folyamatosan dolgoztak, a keresés folytatódik, közölte a katasztrófavédelem.

Közel 70-en, 23 hajóval és szonárokkal kutatnak az eltűntek után a Dunán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kérdésünkre közölte, hogy a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság 11 hajóval és 22 fővel, speciális szonárok használatával, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 12 hajóval és 45 fővel, drónok segítségével hétfő reggel 7 óra óta kutat az eltűntek után. A keresésbe bekapcsolódik a Készenléti Rendőrség helikoptere is, a kutatást operatív törzs hangolja össze a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kopaszi-gáton található épületéből.

A BRFK a Facebook-posztjából az is kiderül, hogy egy 18 és egy 28 éves nőt, és egy 19, egy 30, és egy 39 éves férfit keresnek.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is kéri a Dunán és a part közelében közlekedőktől, sportolóktól, horgászoktól, kirándulóktól, hogy amennyiben bármit észrevesznek, ami a balesettel esetleg összefüggésben hozható, hívják azonnal a 112-t!” – írták.

Szombat éjszaka Verőcénél egy szállodahajóval ütközött össze egy másik hajó, aminek következtében ketten meghaltak, öten pedig eltűntek. Május 18-án éjjel érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett. A rendőrség közlése szerint előbb egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a parton, majd később egy nő holttestére bukkantak a Megyeri híd magasságában a Dunán. Az eltűnteket a partról, a vízen és hőkamerás drónokkal is keresik. Kollégáink Komáromban jártak, ahol a szállodahajón a rendőrök a legénységet és az utasokat is kihallgatták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!