Hajóbaleset Verőcénél: ketten meghaltak, öten eltűntek

2024. május 19. – 11:15

Másolás

Vágólapra másolva

Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, az esetről a köztévé számolt be. Keveset tudni a súlyos incidensről, de annyi már most kiderült, hogy egy szállodahajóval ütközött össze egy másik hajó, melynek következtében ketten meghaltak, öten pedig eltűntek.

Május 18-án éjjel érkezett bejelentés, hogy Verőce közelében egy vérző fejű férfit találtak, akiről azt feltételezték, hogy hajóbalesetet szenvedett. Az információk szerint a férfi olasz állampolgár. A rendőrség sajtótájékoztatóján Csécsi Soma, a BRFK szóvivője azt mondta, hogy a rendőrök drónokat is bevetve kezdték átkutatni a környéket.

Előbb egy férfi holttestét találták meg Verőcétől délre a parton, majd később egy nő holttestére bukkantak a Megyeri híd magasságában a Dunán.

Találtak egy sérült kisgéphajót is, amit a partra vontattak. Közben a rendőrség egy szállodahajót is megállított Komáromnál, amelynek oldala sérült volt. A rendőrök jelenleg szemlét tartanak, a nyomozásba informatikai és hajózási szakértőket is bevontak.

Az információk szerint a motorcsónakon nyolc felnőtt tartózkodott, három férfit és két nőt nagy erőkkel eltűntként keresnek.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság több ember halálát okozó víziközlekedés-veszélyeztetés gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettessel szemben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!