Kiemelték a Dunából a verőcei hajóbalesetben elsüllyedt motorcsónakot

2024. május 19. – 19:15

Másolás

Vágólapra másolva

Kiemelték a Dunából a verőcei hajóbalesetben elsüllyedt motorcsónak maradványait. A roncsot az újpesti hajókikötőbe szállították, pont oda, ahova a szinte napra pontosan öt éve elsüllyedt Hableány sétahajó roncsa került annak idején – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldala. Az összetört csónakról több fotót is megosztottak.

A motorcsónak szombat éjszaka Verőcénél egy szállodahajóval ütközött össze, ami után elsüllyedt. A csónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek. A BRFK az ügyben a vízi közlekedés több ember halálát okozó veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

Az MS Heidelberg nevű kétszintes szállodahajót Komáromnál állították meg, a rendőrség mind a 110 utast kihallgatja a balesettel kapcsolatban. A hajó kapitánya egy szlovákiai magyar férfi, aki 35 éves tapasztalattal rendelkezik a Dunán, a Budapest és Passau közötti utat is már több tucatszor végigjárta, és már csak egy éve lenne a nyugdíjazásig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!