1,2 milliárd forintos vesztesége volt tavaly a Fidesznek

2024. május 16. – 19:37

1,2 milliárd forintos vesztesége volt tavaly a Fidesznek
Orbán Viktor pénzt dob az adománygyűjtő urnába a kötcsei Dobozy-kúriánál a Polgári Pikniken 2023. szeptember 9-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Brutális veszteséggel zárta a tavalyi évet a Fidesz: a 3,35 milliárd forint kiadás mellett csak 2,12 milliárd forint bevétele volt. A párt csütörtök este közzétett pénzügyi beszámolója szerint több mint 1 milliárd forintot kaptak a központi költségvetésből, míg a Fidesz-frakció állami támogatása 574 millió forint volt 2023-ban.

Tagdíjakból 288 millió forint folyt be, míg adományokból 52 millió. A legbőkezűbb adakozó Deutsch Tamás EP-képviselő volt, aki 4,18 millió forintot fizetett be a pártkasszába. Pócs János országgyűlési képviselő 2,98 millióval járult hozzá a nagyobbik kormánypárt működéséhez. A kiadási oldalon két nagyobb tétel van: működési költségekre 1,9, politikai tevékenységre 1,27 milliárd forint ment el.

Egy tavaly januárban hatályba lépő törvénymódosítással jelentősen csökkent a parlamenti frakciók támogatása. Az ellenzéki frakciók havi támogatása gyakorlatilag megfeleződött, a két kormánypárti frakció pedig összességében 2 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhattak tavaly.

Ez meg is látszik a Fidesz pénzügyi beszámolójában: a kormánypártnak 2023-ban 1,3 milliárd forinttal lett kevesebb bevétele, mint 2022-ben. A kiadásaik mindeközben 253 millióval nőttek.

A legdurvább visszaesés azonban az adományokban látszik: míg 2022-ben 557 millió forint folyt be ezen a címen a Fideszhez, tavaly csak 52 millió.

A pártok bevételei négy fő forrásból jönnek össze:

  • a legstabilabb és legfontosabb pénzügyi forrás a költségvetésről szóló törvényben meghatározott állami támogatás, amely a választáson egy százalék fölött teljesítő pártoknak jár. Ennek a mértékét minden választás után a következő négy évre határozzák meg.
  • A parlamenti frakciók a képviselői létszám alapján kapnak havi támogatást, amit továbbadhatnak a pártnak.
  • További bevételt jelentenek a tagdíjak és
  • az egyéb hozzájárulások, támogatások.

A pártok ezen kívül cégeket is alapíthatnak, valamint önálló gazdasági tevékenységet is végezhetnek (például ajándéktárgyaikat árusíthatják), ez azonban Magyarországon nem szokott számottevő bevételt jelenteni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!