Karácsony bármilyen vitát bevállal, amin Szentkirályi Alexandra is részt vesz

2024. május 15. – 15:31

Másolás

Vágólapra másolva

Tovább folyik a vita arról, hogyan és hol vitázzanak a főpolgármester-jelöltek. Ahogy azt megírtuk, Karácsony Gergely szerda reggel bejelentette, hogy nem vesz részt az ATV által szervezett főpolgármester-jelölti vitán, mivel ő már elvállalt a Partizánban egy vitát, és nem tartja szerencsésnek, ha több főpolgármester-jelölti vita is lenne, mivel „senki nem tudja garantálni, hogy az FVB által nyilvántartásba vett négy főpolgármester-jelöltből hányan vállalnak valóban vitát a Partizán műsorában és másutt”.

Karácsony ezután szerda délután egy posztban magyarázta meg, mit is tart komolyan vehető vitának. Előzetesen leszögezte, „a vita a demokratikus verseny alapvető eleme, nem is kérdés”, majd kijelentette, hogy ő vitának a május 31-i, Partizánon rendezett vitát tartja, pedig erről azt írta,

mindannyian tudjuk, hogy a Fidesz B jelöltje nem mer eljönni, így aztán ebből nem a főpolgármester-jelöltek vitája, hanem Vitézy–Karácsony-vita lesz.

Karácsony azt kifogásolta, hogy egyetlen vitán sem vesz részt mind a négy főpolgármester-jelölt, és ígéretet tett arra,

amennyiben a kihívóim, de legalább a felmérések szerint a második helyen álló Szentkirályi Alexandra vállalja a vitát, én biztosan ott leszek, bármelyik csatornán, rajtam nem múlik.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje egyébként a Telexnek egy áprilisi azt nyilatkozta, hogy „ha a valódi jelöltekkel, valódi irányítókkal lehet vitatkozni, akkor állok elébe, de azt gondolom, hogy az nem Karácsony Gergely, hanem Gyurcsány Ferenc


Korunk jellemző kommunikációs gesztusával egy poszt alá írt kommentben reagált Vitézy Dávid, aki kifejtette, nem érti, végül is Karácsony miért nem hajlandó részt venni az ATV által rendezett vitán:

„Ha rám nem is hallgatsz, hallgass legalább arra, akire mostanában legtöbbször szoktál, Dobrev Klárára, akit a legalkalmasabb miniszterelnök-jelöltnek tartasz. Ennek szellemében remélem találkozunk az ATV által rendezett főpolgármester-jelölti vitán!”

Vita Somnium Breve

A pártok és jelöltek az elmúlt időszakban az EP- és az önkormányzati választásokkal kapcsolatban is folyamatosan vitáznak arról, hogy ki és miért nem mer kiállni vitára, és mégis hogyan kéne vitázni.

Dobrev Klára és Magyar Péter például arról vitázik, hogy milyen felületen kellene megrendezni az EP-listavezetői vitát, amin elvileg a Fidesz listavezetője, Deutsch Tamás is részt venne. Ennek előzménye, hogy Dobrev kiposztolta: az RTL, a Szabadság körei és a Partizán után az ATV is meghívta a vitaműsorába, ő pedig hajlandó elmenni a csatornához, hogy hármasban vitázzon Deutsch Tamással, a Fidesz listavezetőjével és Magyar Péterrel, aki a Tisza Párt színeiben indul. Magyar Péter korábban belement a hármas vitába, ám jelezte, hogy azt csak a köztévében tudja elképzelni – majd pedig ezt a vitát is feltételekhez kötötte.

A vitákról szóló viták áttekintéséhez szívből ajánljuk táblázatos áttekintésünket.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!