Karácsony: Szentkirályi újra megígérte májusban azt, amiről februárban már megállapodtunk a kormánnyal

2024. május 2. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Némileg árnyalta a képet a Fidesz színeiben a főpolgármesteri címért induló Szentkirályi Alexandra keddi ígéretével kapcsolatban Karácsony Gergely, aki csütörtökön a Facebookon arról írt, hogy szép dolog az ellenfelétől, hogy kedvezményes országbérletet adna a BKK-BKV-dolgozóknak, csak éppen erről a főváros már februárban megállapodott a kormánnyal, már csak el kéne fogadni az erről szóló törvénymódosítást.

„Ez a megállapodás nyilvános, sok hete kint van a budapest.hu oldalon. Erre jött Szentkirályi Alexandra és újra megígérte májusban azt, amiről mi februárban megállapodtunk. Micsoda ígéret!” – írta a jelenlegi főpolgármester, aki örül, hogy Szentkirályival egyetértenek a fővárosi közlekedésben, közlekedésért dolgozó kollégák elismerésének szükségességében.

Azt is hozzátette, hogy ha ez kellett ahhoz, hogy a kormány betartsa a megállapodást és elfogadják az azt érvénybe léptető törvénymódosítást, neki úgy is jó, mert a lényeg a Budapestet mozgásban tartó dolgozóink megbecsülése. „Nem csak a kampány idején, éppen ezért kötöttem átfogó megállapodást a szakszervezetekkel, hogy folytatjuk az elmúlt években bevezetett bérnövelő politikánkat” – tette hozzá.

A tömegközlekedési jegy- és bérletrendszer március elejétől érvényes változásait ebben a cikkünkben foglaltuk össze. A főváros január végén hosszas huzavona után tudott megállapodni Lázár János Építési és Közlekedési Miniszterrel a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről.

Ennek értelmében lehet használni a Budapest-bérletet a főváros egész területén a BKK mellett a MÁV, a Volán és a HÉV járatain is, a Pest vármegyebérletet és az országbérletet pedig elfogadják a BKK járművein is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!