Megszűnő kedvezmények és új bérletek – így változik mától a tömegközlekedés Magyarországon

2024. március 1. – 03:58

Másolás

Vágólapra másolva

A kedvezmények és a bérletek rendszere is megváltozik Magyarország (Budapesten kívüli) tömegközlekedésében március elsejétől. Erről már többször beszámoltunk, ebben a cikkben az ujtarifa.hu alapján ismertetjük megint, mi jön márciustól.

Bérletek

Budapesten kívül a korábban létező sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. A kilométer alapú bérletek megszűnnek. A viszonylati menetjegyek és az okosjegyek viszont megmaradnak.

Fontos tudni, hogy az új bérletrendszerben csak kétféle tarifa van: a teljesárú és a 90 százalékos kedvezményt adó. Ez utóbbit a kedvezményre jogosultak, például azok a diákok vehetik igénybe, akik érvényes magyar nappali vagy esti diákigazolvánnyal rendelkeznek. A bérleteknek 2024. március elsejétől elérhető lesz immár a napijegy változata is. Ezek a 24 órára szóló Vármegye24 és Magyarország24 nevű díjtermékek.

Napijegyek

Szintén Budapesten kívül új teljesárú jegyként jelennek meg a Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek 2024. március 1-jétől. Az egész országra érvényes Magyarország24 és a minden vármegyében elérhető Vármegye24 napijegy kedvezőbb árú utazást tesz lehetővé. Így egyetlen napijeggyel utazhatunk a távolsági buszokon, vonatokon és HÉV-eken is.

Fontos tudni, hogy a két napijegy között van egy jelentős különbség: a 24 órás jegy országos változatával a helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni (természetesen csak külön megváltott helyjegy birtokában), a Vármegye24 napijeggyel azonban erre nincs lehetőség. Vármegyei napijeggyel csak olyan vonatokon lehet utazni, amelyekre nem kell helyjegy.

Ezek a napijegyek kizárólag a helyközi közlekedésben (vonatok, hévek, kék és sárga volánbuszok teljes vonalán) vehetők igénybe, így például a BKK járatain nem érvényesek. Budapesten belüli utazás esetén azonban mindkét napijegy érvényes még az InterCity vonatokra is – ráadásul ebben a kivételes helyzetben helyjegy váltása nélkül.

Ami még változik

Az új tarifarendszerben a 14 év alatti gyermekek és a fogyatékkal élők ugyanúgy ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben, mint a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű ellátásban részesülők (tehát azok a nyugdíjasok is, akik még nem töltötték be a 65. életévüket). A 14 és 25 közötti fiatalokon kívül a közalkalmazottak továbbra is válthatnak 50 százalékos kedvezménnyel menetjegyet, például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, tűzoltók.

A menetjegyeknél 2024. március 1-jétől megszűnik a 90 százalékos, a 33 százalékos és a 20 százalékos kedvezménykulcs, így – a teljesárú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50 százalékos kedvezményt adó menetjegyek maradnak.

Az ország- és vármegyebérletek esetében azonban nincsen 50 százalékos változat. Bérletekből kizárólag teljesárút vagy – jogosultság esetén – 90 százalékos kedvezményt adó változatot lehet vásárolni.

A kedvezményrendszer tehát egyszerűen összefoglalható:

  • menetjegyek: teljesárú, félárú vagy díjmentes,
  • bérletek: teljesárú vagy 90 százalékos.

Budapesten

Elsejétől csökken a Budapest-bérletek ára is. Ezen kívül az új rendszernek köszönhetően a vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az agglomerációból ingázók pedig a Pest-vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat és metrókat.

Azok az utasok, akik Budapest-bérlettel rendelkeznek, 2024. március 1-jét követően a főváros közigazgatási határain belül utazhatnak a MÁV-START vonatain, a MÁV-HÉV és a Volánbusz-járatain is, a korábban megszokott módon. Ezek a bérletek a budapesti állomások és megállóhelyek között 2. kocsiosztályon még a feláras járatokon is érvényesek: ebben az esetben ráadásul helyjegy váltása nélkül.

Az új bérletek árairól itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!