A falu, ahol húsz év alatt a mostani iskolai késelés volt a negyedik véres támadás

Legfontosabb

2024. május 1. – 22:58

A falu, ahol húsz év alatt a mostani iskolai késelés volt a negyedik véres támadás
Fotó: Laczó Balázs / Telex
Laczó Balázs
Laczó Balázs
Győri tudósító

Másolás

Vágólapra másolva

Első látásra sorsszerűnek tűnik, pedig a puszta véletlen hozhatta úgy, hogy Bőnyön már négy élet elleni támadás történt húsz év alatt, három esetben az áldozat meghalt. A negyedik bűncselekmény a hétfőn történt késelés volt, amely abból a szempontból mind közül a legdrámaibb, hogy elkövetője és áldozata egyaránt hatodik osztályos diák. Viszont szerencsére a kislány életben maradt, tegnap túljutott a közvetlen, majd a közvetett életveszélyen is.

Aki olvassa a bűnügyi híreket, a korábbi bőnyi eseteket bizonyára fel tudja idézni, mert a falu neve mindegyik esetben bejárta a sajtót.

Kettős gyilkosság egy ház megszerzéséért, 2005. július 25.

Egy német állampolgár jelentette a berlini bűnügyi rendőrségen, hogy Magyarországon tartózkodó szüleivel nem tud kapcsolatba lépni. M. László és német felesége azért utazott ide, hogy eladja a Bőny-Örkénypusztán álló házát. A rendőröknek egy fiatal pár nyitott ajtót, akik azt állították, pár napja 10 millió forintért vették a bőnyi házat. Gyanús lett az adásvételi szerződés.

A 25 éves F. Attila augusztus végén beismerő vallomást tett. Kiderült, hogy a tulajdonosok nevét utólag hamisította a papírra, amire a szerződést jegyző ügyvéd sem gondolhatott, mert azt mégse gyaníthatta, hogy a vevő apró részletességgel kitervelt egy kettős gyilkosságot.

A pár házból, telekből álló településrészen ölték meg a német-magyar házaspárt 2005-ben – Fotó: Laczó Balázs / Telex
A pár házból, telekből álló településrészen ölték meg a német-magyar házaspárt 2005-ben – Fotó: Laczó Balázs / Telex

Este érkeztek meg az ügyvédtől, a házaspár Bőnyön kiszállt, ő hazavitte élettársát, aki gyilkos tervéről nem tudott. Visszatért a bőnyi házhoz egy ácsszekercével. A házigazdát kicsalta az udvarra, és könyörtelenül a fejére sújtott, végül bálazsinórt tekert a nyakára. Utána az asszonyt is kihívta azzal, hogy férje rosszul lett és az odakészített szekercével orvul halálos ütést mért rá.

A holttesteket egy kiszáradt kútba dobta, betontörmeléket hordott rájuk és egy döglött kutyát is utánuk hajított, hogy a szagokról elterelje a figyelmet. Párjával még aznap reggel beköltözött a házba, és egy teljes hónapig éltek ott. Vallomása alapján találták meg a holttesteket és a szekercét.

A megyei bíróság 2008. július 10-én előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölésért életfogytiglant szabott ki rá azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra. A bűnpártoló nő 2 év börtönt kapott. Az ítélőtábla ezt helybenhagyta.

Az állatvédő halála, 2008. szeptember 10.

2008 őszén eltűnt a bőnyi állatmenhely 65 éves vezetője, hajdani szépségkirálynő, ismert alakja a megyei állatvédelemnek, az Angliában is élt Eva R. Hollétéről nyomasztó találgatás zajlott hét hónapon át, mígnem egy bevásárlóközpont kamerafelvétele járta be a sajtót,amin ő és egy férfi volt látható. Ez volt az utolsó kép Eva R.-ról.

A 30 éves A. Csaba Kelet-Magyarországról költözött Győrbe nincstelenül munka reményében, és gondozónak jelentkezett az alapítványnál a Bőnyhöz tartozó Szőlőhegyen. Ez a rész egyébként Örkénypusztához hasonlóan helyrajzilag teljesen elkülönül a több kilométerre fekvő Bőnytől, de közigazgatásilag odatartozik. Eva R. szállást és 70 ezer forintot ígért A. Csabának, de rosszul bánt vele, fekhelye a padlás matraca volt.

A férfi pár nap múlva kérte a bérét, de a sértett csak hitegette. Utolsó szóváltásukra 2008. szeptember 10-én este került sor, amikor a nő fizetség helyett becsmérelte és kutyapórázzal suhintott a férfi vállára. A. Csaba dühében nagy erővel ököllel arcon ütötte a nőt, és egy baltanyéllel a tarkójára sújtott. A fekvő nő fejét megemelte, látta, hogy az áldozat már nem mozdul.

Tizenöt-húsz perc múlva meggyőződött a haláláról, a tűzbe vonszolta a testet, jól tudhatta, hogy az amúgy is alig lakott környéken nem lesz gyanús a maró füst, mert a sértett gyakran égette el az elhullott állatok tetemét. Az áldozat csontjait egy másik telken elásta, azután 2009 áprilisában a helyet maga mutatta meg a rendőröknek, és mindent beismert.

A Győri Törvényszék 10 év börtönre ítélte 2010. szeptemberében, ezt 13 évre emelte a Győri Ítélőtábla.

A rendőrgyilkosság, 2016. október 26.

A mostani támadás előtt a legtöbb országos figyelem akkor terelődött a valamivel több mint 2000 lelket számláló településre, amikor Gy. István lelőtt egy rendőrt a házában intézkedő Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai közül. A bíróság jogerősen megállapított – a védelem által erősen vitatott – tényállása szerint azért fogott fegyvert a kezébe, hogy megakadályozza a rendőrök bejutását tudva, hogy letartóztatják az engedély nélkül tartott fegyverek miatt.

Rendőri készültség Bőny főutcájában, a Szabadság úton 2016. október 26-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI
Rendőri készültség Bőny főutcájában, a Szabadság úton 2016. október 26-án – Fotó: Krizsán Csaba / MTI

Az eset 2016. október 26-án történt, P. Péter rendőrnyomozó társaival érkezett az 1940-es születésű férfihez – aki egyébként a Magyar Nemzeti Arcvonal hungarista szervezet vezetője volt. Az idős ember elbarikádozta magát, majd tűzharc kezdődött közte és a rendőrök között. A bíróság megállapítása szerint eközben Gy. István az illegálisan tartott Kalasnyikov gépkarabélyából kilőtt lövedék ölte meg a rendőr őrnagyot. A védelem utána kitartóan érvelt amellett, hogy nem a gépkarabélyból kilőtt, hanem az egyik rendőr pisztolyából származó lövedék végzett az áldozattal, aki tehát baráti tűzben halt meg.

Az eset megdöbbenést váltott ki, Orbán Viktor miniszterelnök is megszólalt aznap: „Az ilyen cselekedetek elkövetőivel szemben a lehető legnagyobb szigorral és keménységgel kell fellépni” – nyilatkozta. A bűnpert a Szombathelyi Törvényszék tárgyalta első fokon, kimondta egyebek között, hogy a vádlott fegyveréből származott a lövedék. A Győri Ítélőtábla 2019. december 11-én jogerősen is életfogytiglanra ítélte a hungarista férfit azzal, hogy legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadlábra. Mindenki tudta azt is, hogy egy akkor 79 éves embernél ez mit jelent.

A Telex fontosnak tartja, hogy az egész ország területéről szállíthasson az olvasóinak sztorikat, ezért közlünk gyakran vidéki riportokat. Mivel minden térséget nem tudunk lefedni budapesti szerkesztőségünkkel, keressük az együttműködést vidéki újságírókkal, és fokozatosan országos tudósítói hálózatot szeretnénk kiépíteni. Ez a cikk is egy ilyen együttműködés keretein belül készült.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!