A törvényszék megtagadta a sóskúti akkufeldogozóról szóló helyi népszavazás hitelesítését

2024. április 12. – 20:59

Másolás

Vágólapra másolva

Megtagadta a sóskúti helyi népszavazás hitelesítését a Budapest Környéki Törvényszék – jelentette be Facebook-oldalán a sóskúti önkormányzat. Hozzátették, hogy a képviselő-testület nem hagyja annyiban a dolgot, és alkotmányjogi panaszt nyújtanak be a törvényszék döntése ellen.

A májusra tervezett népszavazáson arról dönthettek volna a sóskútiak, hogy akarnak-e akkumulátorfeldolgozó üzemet a falujuk határában, vagy sem. Azonban a hitelesítés megtagadásával biztossá vált, hogy csak később tarthatnak népszavazást erről a kérdésről, ha tarthatnak egyáltalán.

Az ügy előzménye, hogy a szlovén Andrada cég akkumulátorfeldolgozója a korábbi tervekkel ellentétben nem a Miskolc melletti Alsózsolcán, hanem a Budapest melletti Sóskúton fog megépülni. A településen január 30-án tartottak volna egy lakossági fórumot, ami ordibálásba és botrányba fulladt, így König Ferenc polgármester azt végül lefújta. A fórumról König először gyalog próbált meg elmenekülni, de miután tiltakozók és újságírók követték, végül a rendőrökkel vitette haza magát. A sóskúti lakossági fórumról készült videónkat itt lehet megnézni:

Az országos figyelmet felkeltő fórum után helyi civilek önkormányzati képviselők segítségével elérték, hogy aláírásgyűjtés nélkül lehessen helyi népszavazást kiírni a település határára tervezett akkumulátorfeldolgozó üzemmel kapcsolatban. A kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorgyártó üzem, elem- és akkumulátor újrahasznosító, elem- és akkumulátor hulladékot feldolgozó üzem működjön?” Ezt a Helyi Választási Bizottság február 12-én hitelesítette is.

Csakhogy egy ismeretlen helyi lakos – a határidő előtt mindössze két órával benyújtott – kérelme nyomán a törvényszék felülbírálta a döntést, és megtagadta a kérdés hitelesítését. A kérelmezőnek az volt a kifogása, hogy szerinte nem egyértelmű, mire vonatkozik a népszavazási kérdés, a különböző tagmondatok viszonya nem tisztázott, valamint a népszavazásnak lehet olyan kimenete, amelynek foganatosítása nem tartozik az önkormányzat hatáskörébe. A törvényszék a kérelmet alaposnak, az indoklást helyesnek ítélte meg, így felülbírálták a Helyi Választási Bizottság korábbi döntését – írta a Mérce.

Nemrég az Andrada tartott egy sajtótájékoztatót, amin azt mondták: minden rendben lesz a sóskúti üzemmel, nem fognak mérgező anyagokat a levegőbe engedni. Megígérték: ők lesznek a legjobb szomszédok.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!