Menczer Tamás reagált a Magyar tüntetésén felszólaló lelkész kirúgására

2024. április 10. – 07:44

Másolás

Vágólapra másolva

„Most látom a mai megtisztelő figyelmét. Íme a válasz: Miért kellene a kormánynak egy olyan emberben megbíznia, aki meg akarja buktatni?!”

– ezt írta Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója Magyar Péternek a Facebookon, miután az egyik, Varga Judit volt férjéhez kapcsolódó bejegyzése alatt egy kommentben arra buzdította Magyar, hogy reagáljon az ő bejegyzésére. Abban Magyar arról írt, hogy szombati megmozdulásuk egyik felszólalóját, Tarr Zoltánt a közreműködése miatt hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották munkahelyéről.

A volt zsinati tanácsos felszólalt a Magyar által szervezett szombati tüntetésen, a kegyelmi ügyről azt mondta: elfogadhatatlan, amit Balog Zoltán tett, és az is, ahogyan az ügy kirobbanása óta viselkedik.

Magyar Péter arról írt, hogy Tarr próbaidős alkalmazott volt egy állami technológiai cégnél, így jogi aggályt nem emelhetnek. „De súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény-ellenes , ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek” – írta. Szerinte a református lelkész egyetlen „bűne”, hogy felszólalt a szombati tüntetésen, és szót emelt Balog Zoltán ellen.

A posztban Magyar Péter azt is bejelentette, hogy felkéri Tarr Zoltánt, hogy legyen az európai parlamenti képviselőjelöltjük. A református lelkész hétfőn a Válasz Online-nak adott interjújában arról beszélt, hogy ingyen adta át az általa alapított egyesületet Magyar Péternek. Elmondta, hogy Magyar Pétert nem ő kereste meg, egy közös ismerősük hozta össze őket, de a kegyelmi ügy volt a közös pont. „Már elhatároztuk a megszüntetését, amikor kiderült, hogy Magyar Péternek egyesületre van szüksége. A neve is nagyon jó volt: Legyél a változás! Abban maradtunk, hogy mivel nekünk úgysincs épp tervünk vele, átadjuk neki” – mondta Tarr Zoltán, akit a Telex is keresett kedden, de nem értük el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!