Tarr Zoltán volt zsinati tanácsos: Mi, reformátusok meg fogjuk oldani a Balog-ügyet

2024. április 6. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Tarr Zoltán református lelkész, volt zsinati tanácsos is felszólalt, aki egyébként az alapítója Magyar Péter szombaton bejelentett egyesületének. Tarr előbb a húsvétról, tojásokról és sonkáról beszélt. Majd azt mondta, felszabadultsággal és félelem nélkül ment ki a tüntetésre, és örül, hogy „ennyi szabad embert lát”. Tarr ezután Gulyás Gergelytől idézett, miszerint egészséges keresztény egyházak nélkül nincs egészséges társadalom. Tarr szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszternek igaza van, beteg a társadalom, és ebben kiemelt felelősségük van az egyházaknak.

Tarr végül a kegyelmi ügyről és Balog Zoltán református püspökről beszélt. A lelkész szerint elfogadhatatlan, amit Balog tett, és az is, ahogy az ügy kirobbanása óta viselkedik – erre a tömeg azt kezdte el skandálni, hogy „mondjon le”. „Mi, reformátusok, meg fogjuk oldani a Balog-ügyet” – ígérte Tarr.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!