Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a gödi Samsung-gyár mellett a földekre ömlő szennyvízben

2024. április 4. – 19:54

Akkumulátorgyártáshoz is használt vegyszert találtak a gödi Samsung-gyár mellett a földekre ömlő szennyvízben
Fotó: Greenpeace

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyosan egészségkárosító NMP-oldószer jelenlétét mutatta ki a Greenpeace kezdeményezte laborvizsgálat a gödi Samsung-gyárak környékén – közölte a környezetvédő szervezet csütörtökön. Azt írják, a születendő gyermekek egészségére veszélyt jelentő N-metil-pirrolidon (NMP) nevű vegyületet az akkumulátorgyártásban is használják, az súlyos szemirritációt okozhat, valamint irritálhatja a bőrt és a légutakat.

A Greenpeace-t még február 21-én riasztotta a gyárak melletti csőtöréshez a Göd-ÉRT Egyesület. A csőtörést sikerült elhárítani, de a közeli szántóföldekre sok szennyvíz folyt ki. Két ponton is mintákat vettek ebből, majd az Eurofins Magyarország laboratóriumába küldték vizsgálatra.

A vizsgálatok mindkét mintában 200 mikrogramm/liter mennyiségben mutatták ki az NMP jelenlétét a Greenpeace szerint.

A Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Telex kérdésére azt írta, vizsgálják az esetet. Így fogalmaztak válaszukban: „A katasztrófavédelem minden hozzá érkező bejelentést kivizsgál, a szükséges intézkedéseket az adott ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező igazgatóság megteszi. A kérdésükben jelzett bejelentés ma délután megérkezett, vizsgálata megkezdődött.”

A zöldszervezet szerint uniós korlátozás alá esik az NMP, amit csak külön engedéllyel lehet használni. Ennek nem is lenne keresnivalója szennyvízben. Hozzáteszik, nem tudni, mely vezetékből jött a szennyvíz, tehát nem biztos, hogy a – harmadik üzem építésére készülő – Samsung-gyárból (voltaképp a Samsung és a külön szervezeti egység Samsung SDI is üzemeket működtet a városban). Korábban már volt probléma az NMP-vel, amit a gödi talajvízben és a levegőben is megtaláltak, de fehér hab is megjelent egyes gödi utcákban.

A Greenpeace követeli, hogy azonosítsák a szennyezés eredetét, és ha a gyár az, akkor „végre biztosítsák, hogy ne történjenek további szennyezések”. Azt is el akarják érni, hogy erősítse meg a kormány a hatóságokat, hogy felléphessenek ilyen esetekben, elrettentő büntetések szülessenek szennyezés esetén, folyamatos legyen a környék monitoringja, transzparensen működjenek a legmodernebb technológiát alkalmazó üzemek, valamint az akkugyárakról a lakosság bevonásával döntsenek.

Ezenkívül a Greenpeace adatigényléssel fordult a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt.-hez, a katasztrófavédelemhez, a Pest Vármegyei Kormányhivatalhoz, illetve Göd Város Önkormányzatához. Lapunk a katasztrófavédelem mellett megkereste a kormányhivatalt, valamint a Samsung SDI-t is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!