Gulyás Gergely visszatért

2024. április 3. – 13:21

Másolás

Vágólapra másolva

Stratégiai kabinetülésen vett részt Gulyás Gergely. Erről maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter osztott meg néhány képet a Facebook-oldalán.

A miniszter február végén egy gerincműtéten esett át, ami „sikeres volt, de utána újra kellett tanulnom járni” – mondta a Mandinernek adott interjúban március végén. A műtét után Gulyás egyáltalán nem szerepelt a nyilvánosság előtt, a kormány azt ígérte, húsvét után visszatér a kormányülésekre, és a kormányinfók is folytatódnak.

Így is lett, Gulyás húsvét után két nappal már munkába is állt:

A miniszternek egyetlen egy alkalommal, egy 23 másodperces videó erejéig, kellett megszakítania a lábadozását. Ebben a Magyar Péter és Varga Judit beszélgetéséről készült kétperces felvételre reagált. A kormány hivatalos oldalára feltöltött videóban Gulyás kissé gépies hangon mindössze ennyit mond: „Sok hűhó semmiért. Kipukkadt a lufi. Egy megfélemlített feleséggel folytatott családi vitának semmi köze a közélethez. Magyar Péter az új Márki-Zay Péter, annyi csupán a különbség, hogy Márki-Zay Péter nem terrorizálta a feleségét.”

Véletlen, vagy sem, hogy Gulyás Gergelynek a betegszabadsága alatt ki kellett állnia a nyilvánosság elé? Cikkünkben erre a kérdésre is kerestük a választ.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!