Tavalyi brutális gyilkosság áldozatát találták meg Zalaegerszegen

2024. március 28. – 16:40

Másolás

Vágólapra másolva

Egy zalaegerszegi férfi tavaly megölte az élettársát, a holttestét felgyújtotta, a darabjait késsel feldarabolta, majd elásta a Zala-réten, ahol a maradványokat a rendőrök megtalálták – írja az MTI.

A holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak. A férfi elmondása szerint egyik ismerőse tavaly ősszel ásta el élettársa holttestét.

A holttest megtalálása után pár órával elfogták a nő élettársát, a férfit egy hónapra letartóztatták.

A Zala-réten márciusban egy elásott férfi holtteste került elő. A nyomozás adatai szerint a két emberölés között nincs kapcsolat, viszont az a 21 éves férfi, aki a most megtalált női holttest helyét megmutatta, az első gyilkossági ügy adatgyűjtése során került képbe.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!