Orbán Viktor Magyar Péter vádjaira: Én tévésorozatokkal nem foglalkozom

2024. március 23. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

Szombat délután a belvárosban ebédelt Orbán Viktor és Rogán Antal, a 444 távozóban kérdezte a két politikust arról, hogy mit szólnak Magyar Péter vádjaihoz. Magyar korábban azt állította, hogy hangfelvételekkel tudja bizonyítani, hogy Rogán Antalék belenyúltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba. Szerinte Orbán Viktornak is tudnia kellett a történtekről.

Orbán Viktor a 444 ezt firtató kérdésére azt mondta:

„Én kormányzati ügyekkel foglalkozom. Tévésorozatokkal nem foglalkozom.”

Rogán Antal pedig azt reagálta a vádakra, hogy soha nem találkozott Schadl Györggyel.

Magyar szerda délelőtt négy órát töltött a Budapesti Nyomozó Ügyészségen, ahová tanúként idézték be két korábbi Facebook-posztja miatt. Azt mondta, jövő héten folytatják a kihallgatását, akkor a bizonyítékait is átadja az ügyészeknek. Azóta Magyar Péter egy szombati Facebook-posztjában azt írta, hogy kedden 9-kor a YouTube-csatornáján és a Facebook-oldalán is közzéteszi azt a felvételt, amely szerinte korábbi állításait bizonyítja.

Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában is kifejezetten sorozatos hasonlatokat hozott a magyar közéletre. Szerinte vannak Szomszédokra, Dallasra vagy Való Világra emlékeztető közjátékok is Magyarországon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!