Az ajahuaszka-szeánsz miatt elterelésre küldték Béres Anettet és Sáfrány Emesét

2024. március 7. – 13:22

Másolás

Vágólapra másolva

A Siklósi Járási Ügyészség felfüggesztett szabadságvesztést kért arra a nőre, akinek az ajahuaszka-szeánszán ott volt Béres Anett és Sáfrány Emese is másfél évvel ezelőtt, írja a 24.hu. A lapnak Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője azt mondta, hogy a két gyanúsítottal szemben azonban fél évre felfüggesztették az eljárást azért, hogy részt vegyenek egy kábítószer-függőséget gyógyító megelőző kezelésen.

Vagyis Bérest és Sáfrányt elterelésre küldték, amit ha végigcsinálnak, akkor vélhetően ejtik az ügyüket.

Ahogy arról a Telex is beszámolt, 2022 júliusában két magyar híresség is részt vett egy, a siklósi erdő közelében tartott ajahuaszka-szeánszon. Egyikük azonban bepánikolt, majd beszaladt az erdőbe. Csak később találták meg egy baranyai szőlőültetvényen, több csontja is eltört, és nem volt rajta ruha.

Mint utóbb kiderült, Sáfrány Emeséről és a Való Világ egykori szereplőjéről, Béres Anettről volt szó. „Lelki problémák miatt mentem el. Voltam korábban családállításon is, és úgy hallottam, Bert Hellinger, aki ezt kitalálta, korábban szintén részt vett egy ilyen ajahuaszka-szeánszon. Úgy gondoltam, talán nekem is segíthet” – mondta egy interjúban Béres.

De pontosan mi is az az ajahuaszka? És kik járnak ilyen szertartásokra, és miért válnak azok egyre népszerűbbé? Létezik-e itthon is a sokat emlegetett pszichedelikus boom, és milyen kutatások zajlanak a növénnyel kapcsolatban? Minderről részletesen itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!