Nem lesz Békemenet március 15-én

2024. március 7. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Idén március 15-én nem lesz Békemenet, válaszolta az Rtl.hu kérdésére Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke. „Március 15-én nem tervezünk Békemenetet, célunk az 1848-as forradalom hőseire emlékezni, hálánkat leróni nemzetünk megmaradását szolgáló tetteikért. Emlékezünk az akkoriban velünk küzdő lengyel szabadságharcosokra, és elhelyezzük a hála koszorúit a részükre emelt emlékművek előtt”.

Csizmadia arról is írt, hogy „a Békemenet időpontját a magyarországi és nemzetközi eseményekhez igazodva, szellemi honvédőink javaslatára fogjuk meghatározni”.

Bayer Zsolt Novák Katalin lemondása után írt arról, hogy „S igen, az is dolgunk még, hogy erőt mutassunk. Komoly erőt. Amilyen csak nekünk van. Ha kell, hát az utcán. Lássák a hiénák, hogy itt vannak az oroszlánok!” A 444 szerint aztán a Hír TV Sajtóklub műsorában arra is utalt, hogy ezt március 15-én kellene megtartani.

Az egy héttel később sajtóklubban Néző László, a Mediaworks főszerkesztője pedig azt mondta, hogy „és például március 15-én megmutatjuk, hogy mi is össze tudunk hozni néhány százezer embert, akkor talán ki tudunk ebből az egészből győztesen kerülni”.

Március 15-én a Nemzeti Múzeumnál tart majd beszédet Orbán Viktor. A miniszterelnök tavaly nem Budapesten, hanem Kiskőrösön ünnepelt. A közönség soraiba csak a meghívott vendégeket engedték be, újságírókat nem. Orbán egy év kihagyás után most visszatér a fővárosba, ahol legutóbb 2022-ben a Kossuth téren, a Békemeneten mondott beszédet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!