Toroczkai Lázár Jánossal tárgyalt arról, hogyan védenék meg a készpénzhasználatot az Alaptörvényben

2024. március 5. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

„A kormány képviseletében Lázár János miniszter látogatott meg ma, a Mi Hazánk frakcióirodájában, hogy arról a kezdeményezésünkről tárgyaljon, hogy a készpénzhasználathoz fűződő szabadságjogot az Alaptörvényben rögzítsük” – jelentette be Toroczkai László az X-en.

Mint írta, a Mi Hazánk alkotmányos alapjogként, a „Szabadság és felelősség” című fejezetben rögzítené a készpénzhasználathoz való jogot. „Egyúttal törvénycsomagot is kezdeményezünk, ahol rögzítjük, hogy a kistelepüléseken is kötelező legyen a bankoknak ATM-eket üzemeltetni, valamint a készpénzfelvételt korlátozás nélkül ingyenessé tennénk” – írta.

Ahogy arról korábban részletesen írtunk, úgy tűnik egymásra talált a Fidesz és a Mi Hazánk a készpénzhasználat védelmében. Korábban a miniszterelnök is jelezte, hajlandó lenne Alaptörvényt módosítani Toroczkai Lászlóék ötleteivel. A Mi Haznánk régóta az Alaptörvényben védené meg a készpénzhasználatot (az alkotmánymódosító javaslat mellett még aláírásgyűjtést indítottak), Orbán azt mondta, ők „nem lesznek akadályai” ennek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!