Értéktelenné vált a BKK-bérlete? A cég több tízezer forintnyi kuponnal kompenzálja!

2024. március 1. – 15:35

Másolás

Vágólapra másolva

A március 1-i tarifaváltozással számos utasnak elértéktelenedett a korábban megvett éves bérlete. Van, aki 90 000 forintot is „bukna”. Kérdésünkre a BKK-nál elmondták, őket is kompenzálják.

Mint egy olvasónk írta, ő előre megváltotta éves Budapest-bérletét a Pest vármegyebérlet mellé korábban. Most, hogy a vármegyebérlet érvényes a BKK vonalaira, maradt egy felesleges BKK éves bérlete, ami számítása szerint 90 000 forint bukás. Erre kevésnek tűnik a BKK korábban bejelentett 3000 forintos kompenzációja. Ezért megkérdeztük a közlekedési céget, van-e lehetőség ebben az esetben a bérlet visszaváltásra, vagy legalább átruházására?

A BKK válasza szerint kibővítik az eddig bejelentett kompenzáció mértékét azoknál a magánszemélyeknél – felnőtteknél és tanulóknál egyaránt –, akik 2024. március 1-jén érvényes éves vagy szemeszterbérlettel rendelkeznek, és az agglomerációból ingáznak Budapestre, vagy Budapestről az agglomerációba. A feltételeknek megfelelő éves bérlettel rendelkező felnőttek a bérletük lejártáig hátralévő időnek megfelelően havonta számított 8500 forint értékű BKK-utalványt vehetnek át.

Ha tehát valakinek például még hat hónapig érvényes a bérlete, 6-szor 8500, azaz 51 000 forint utalványra jogosult, amelyből a BKK saját jegyei, bérletei mellett Pest vármegye- vagy országbérleteket is vásárolhat a BKK értékesítési csatornáin keresztül. A fenti feltételeknek megfelelő, éves bérlettel rendelkező tanulók ugyanilyen számítás alapján havi 3000 forintos, a szemeszterbérletesek pedig mindösszesen 15 000 forintos kompenzációra jogosultak.

Összességében ide tartoznak

  • a Budapest agglomerációjában lakó ügyfelek (lehet állandó vagy ideiglenes lakcím is), akik lakcímkártyájuk bemutatásával igazolják ezt;
  • a Budapest agglomerációjába dolgozni járó fővárosi lakosok, akik lakcímkártyájuk és munkáltatói igazolásuk bemutatásával igazolják ezt (a munkáltatói igazoláson fel kell tüntetni a tényleges munkavégzés helyét is);
  • a Budapest és agglomerációja között ingázó tanulók, akik lakcímkártyájuk és diákigazolványuk bemutatásával igazolhatják a jogosultságukat.

A kompenzációval kapcsolatos további információk a bkk.hu/budapestberlet oldalon érhetők el. A kompenzációt a BKK nem jogi kötelezettségének teljesítése körében nyújtja, hanem saját elhatározásból, így annak formáját aszerint határozta meg, hogy az minél inkább hozzájáruljon a közösségi közlekedést választók jegy- és bérletvásárlásainak megkönnyítéséhez.

Az utalvány a BKK Ügyfélközpontjaiban vehető át március 1-jétől március 31-éig az érvényes bérlet vagy a tranzakcióazonosító és az adóazonosító jel (adóigazolvány vagy az adóazonosító jelről a NAV által kiállított igazolás) bemutatásával. Az utalvány egy éven át használható fel bármilyen BKK-termék, illetve Pest vármegye- és országbérlet megvásárlására.

Mint írtuk, a kedvezmények és a bérletek rendszere is megváltozik Magyarország (Budapesten kívüli) tömegközlekedésében március elsejétől. A változásokat itt foglaltuk össze, az új bérletek árairól pedig itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!