Az Inota Fesztivál szervezői most az állatkerti Biodómból csinálnak fénydómot

2024. március 1. – 05:00

Az Inota Fesztivál szervezői most az állatkerti Biodómból csinálnak fénydómot
Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Március 1-től 17-ig látogatható lesz a Fővárosi Állat- és Növénykert hányattatott sorsú Biodómja: a Fénydóm nevű eseményben fényművészek alkotásait lehet megnézni, amit kifejezetten a Biodóm formáira mappingelnek – például az eredetileg cápák számára tervezett, hárommillió literes akváriumra.

Az Állatkert azt írta, hogy a Biodómot „a beruházás szüneteltetésének ideje alatt is” szeretné hasznosítani „különféle, az intézmény hivatásával és szellemiségével összeegyeztethető, a speciális építményben műszakilag is megvalósítható események befogadásával”. Az elmúlt hónapokban volt itt állásbörze és musical is, most pedig több mint két héten át minden este be lehet járni a Biodómot egy állandó kiállítás keretében, felnőtteknek 6900 forintos belépővel. A Fénydóm az Inota Fesztivál fényeiért is felelős COLLOC Productions, illetve Centrum Production kezdeményezése, amihez rengeteg hazai és külföldi fényművész csatlakozott.

Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI
Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI
Fotó: Mohai Balázs / MTVA / MTI
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!