Magyar Péter megnevezte, melyik miniszter tárgyalt vele a Karmelitában

2024. február 27. – 08:17

Másolás

Vágólapra másolva

Rogán Antallal találkozott a Karmelitában Magyar Péter, amikor 2020-ban egy időre különvált a feleségétől, Varga Judit akkori igazságügyi minisztertől – ezt Magyar Péter mondta el a Telexnek adott interjújában, amiben egyéb részleteket is elárult erről a találkozóról.

Visszaemlékezése szerint baráti légkörben zajlott ez a beszélgetés közte és a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán között. „Arról volt szó, hogy nyilván a kormány érdeke az, mivel magas szinten volt a feleségem, hogy ne legyen balhé, hogy gyorsan, barátian váljunk el. (…) Egyébként többször is jeleztem, hogy mi igazából csak egyet kérünk: hogy ha már nem élhettünk átlag- vagy közember módjára, akkor legalább hagy válhassunk el úgy. Nem kell ehhez se segítség, se presszió.”

„Ebben azért nem kell olyan nagy dolgot látni, tehát nem bűncselekményről volt szó, nem presszióról volt szó ebben az esetben, hanem kvázi, hogyan segíthetünk, mint egy barát”

– mondta Magyar, aki a Partizánnak adott korábbi interjújában is tett említést arról, amikor a magánéletével kapcsolatos ügy miatt behívatták a Karmelitába. „Behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom. És mondtam, hogy nem. Nem szeretnék külföldre menni. És utána történt ennek az ellenkezője” – mondta akkor Magyar, akinek a szavait többen úgy értelmezték, hogy a szolgálatok emberei hívatták be őt a Karmelitába. A félreértésen alapuló ügy még a nemzetbiztonsági bizottság ülésén is szóba került.

Később Magyar egy Facebook-posztban tisztázta a helyzetet: „Soha nem mondtam olyat, hogy engem a titkosszolgálatok emberei megfenyegettek a Karmelita kolostorban. Azt mondtam, hogy behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ezt meg ezt teszem, akkor ebből és abból választhatok. Nem, nem a titkosszolgálatok emberei tárgyaltak velem, hanem egy miniszter. A nevét felesleges leírnom.”

Magyar Péter a Telexnek azt mondta, nem érezte szükségét, hogy bárki beleszóljon a válásukba. „Nyilván ez furcsa, és ez egy átlagember számára teljesen felfoghatatlan, és egyébként számomra is az volt, hogy ez így működik. Nyilván én sem voltam még ilyen szituációban, lehet, hogy ők sem voltak ilyen szituációban. Nyilván neki például volt egy válása, tapasztalata volt, hogy ezeket hogy kell intézni. Nagyjából szerintem mindenki látja, hogy az ő válása után mi történt a volt feleségével” – tette hozzá.

Magyar Péter azt is elmondta, hogy a Karmelitában felajánlottak neki különböző lehetőségeket, hogy mihez kezdhetne a válása után, de ezeket végül visszautasította. „Diplomáciai karrierről volt szó. Lehet, hogy még én is mondtam ilyeneket annak idején, mert nyilván a válás környékén az ember sok mindent mond, hogy lehet, az a legjobb, hogy ha most egy kicsit kilépek ebből a világból. Nyilván a gyerekeimet nagyon nehezen hagytam volna itt, ahogy nem is hagytam őket itt végül. De lehet, hogy a nyugalom szempontjából jobb lett volna, ha én is elmegyek egy kicsit messzebb, és akkor lehet, hogy visszatértem volna a diplomáciai karrierhez, de aztán én magam mondtam, hogy inkább nem” – mondta.

Magyar Péter és Varga Judit 2020 környékén rendezték a kapcsolatukat, de néhány évvel később, 2023-ban tényleg elváltak. Arra a kérdésre, hogy volt-e „kormányzati szerepvállalás” a válásukban, Magyar úgy válaszolt: „Próbálkozás volt, de nagyjából simán ment, azt gondolom. Ott is próbáltam megüzenni, hogy megcsináljuk ezt mi magunk. Nyilván volt egy presszió, hogy minél gyorsabban, hiszen akkor már lehetett tudni a belső körben, hogy a volt feleségem az Európai Parlamentbe készül, és hogy majd lesz egy kampány, és hogy ez ne húzódjon el.”

Arra a kérdésre, hogy ez a presszió hogyan nézett ki a gyakorlatban, Magyar azt mondta, előfordult, hogy váratlanul megjelent egy rendőrautó a házuk előtt. „Akkor megkérdeztem, hogy miért vannak itt az urak, és akkor azt mondták, hogy személyi védelem. Kérdeztem, hogy kit védenek? Azt is mondtam, hogy a feleségem két napig Brüsszelben van. Hát akkor objektumvédelem, mondták ők. De hát én nem kértem objektumvédelmet, ez az én házam. De őket akkor is ide rendelték. Akkor telefonáltam kettőt, és jeleztem, hogyha még itt lesznek fél óra múlva, akkor szólok a sajtónak. Akkor aztán eltűntek. Tehát voltak ilyen törődések, hogy ez most miért volt, vagy szándékos volt, szóval ez csak egy vicces véletlen volt, azt nem tudom, ilyenek voltak” – mondta.

Hozzátette, hogy kormányzati ismerőseinél rákérdezett erre az esetre, de konkrét magyarázatot nem kapott. „Annyi választ kaptam, hogy ne képzelődjek, és ne tartsam magam túl fontosnak. Nehogy azt higgyem, hogy miattam vannak ott, vagy egyébként ebben van valami.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!