Magyar Péter: Egy miniszter fenyegetett meg a Karmelitában, nem a titkosszolgálat

2024. február 20. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

„A nemzetbiztonsági bizottság mai ülésén – ahogy azt már korábban is jeleztem – egyebek mellett tájékozódtunk a Magyar Péter által megfogalmazottakról” – írja a Facebookon Sas Zoltán, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke.

„A tanácskozáson részt vettek a katonai és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői is.

A tájékoztatások szerint nem történt találkozó Magyar és a titkosszolgálatok munkatársai között a Karmelitában. (Magyar Péter ilyet nem is állított.)

A szolgálatok nem végeztek jogellenes tevékenységet, a törvényeket betartva jártak el” – írja Sas.

A mai ülésről posztolt Kocsis Máté is, ő azt írta: „Napirendre kerültek Magyar Péter sajtóban tett állításai is, melyek többi között arról szóltak, hogy a Karmelita kolostorban személyes találkozó keretében megfenyegették a titkosszolgálatok emberei, telefonját lehallgatják, személyét megfigyelés alatt tartják.”

„Műveleti feldolgozás nem zajlott Magyar Péterrel kapcsolatban, külső engedélyes eszköz használatára személyével összefüggésben nem került sor, illetve a hazai titkosszolgálatok egyetlen tagja sem folytatta le vele az általa említett személyes találkozót. Az ezzel ellentétes kijelentések nem fedik a valóságot.”

A Partizán interjújában Magyar Péter nem is állította azt, hogy a titkosszolgálat fenyegette volna meg. Ez egy több helyen átvett, de hibásan megfogalmazott leírásból ered, amely úgy szólt: „Magyar azt mondja, amikor először költöztek szét Varga Judittal, behívták a Karmelita-kolostorba, és megfenyegették »a szolgálatok emberei«”, és a cikk címe is ez az állítás volt.

Magyar Péter a Partizánban viszont egészen pontosan így fogalmazott:

Gulyás Márton: Azt írod a posztodban, hogy volt szerencséd személyesen is megismerni a rendszer és a szolgálatok működését. Kifejtenéd, hogy ez alatt pontosan mit kell értenünk?

Magyar Péter: Nem biztos, hogy ezt ki szeretném fejteni. (...) Történtek dolgok. Először ígértek, aztán az ellenkezője történt. (...) Behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ez és ez fog történni, akkor ezt és ezt választhatom. És mondtam, hogy nem. Nem szeretnék külföldre menni. És utána történt ennek az ellenkezője.

Sas Zoltán, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnöke a Telexnek megerősítette, hogy többek között e miatt a téves idézet miatt is nézték át többször is szóról szóra az interjút. A bizottság mai ülésére nem emiatt hívták meg a titkosszolgálatokat, hanem szokás szerint rengeteg más dolog miatt. A háromórás ülés végén a fenti, titkosszolgálatokról szóló állítás is terítékre került, mivel ha egy titkosszolga személyesen fenyegetne meg valakit, azt mindenképpen ki kellene vizsgálni. Ezt erősíti meg új posztjában Magyar Péter is, azt írja:

„Soha nem mondtam olyat, hogy engem a titkosszolgálatok emberei megfenyegettek a Karmelita kolostorban. Azt mondtam, hogy behívtak a Karmelita kolostorba, és azt mondták, hogy ha ezt meg ezt teszem, akkor ebből és abból választhatok.

Nem, nem a titkosszolgálatok emberei tárgyaltak velem, hanem egy miniszter. A nevét felesleges leírnom.”

A kegyelmi botrány óta a NER árnyékából kilépő, a kormányt kőkeményen kritizáló Magyar Péter pénteken egyeztetett Sas Zoltánnal. A jobbikos Sas vasárnap volt az ATV vendége, és ott elmondta, hogy Magyar „jogászként nagyon óvatosan és jól fogalmazott”, és mondatonként nézték át a Partizánnak adott interjúját szakértőkkel, ahol több nagyon súlyos állítás is elhangzott a kormánytagok és oligarchák gyanús ügyeiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!