Lottó: eddig 8 nyertes bukott összesen 4,3 milliárd forintot, mert nem jelentkezett érte

2024. február 25. – 08:29

Másolás

Vágólapra másolva

A Szerencsejáték Zrt. külön telefonszámot tart fenn a nagy összegű lottónyertesek jelentkezéséhez, az úgynevezett nagynyertes vonalat. A nyertesnek ezen a vonalon kell jelentkeznie sorsolás napjától számított 90 napon belül. Ha nem jelentkezik, bukja a pénzt. Az elmúlt 20 évben legalább 8 olyan nagynyertes volt, akik a jelentkezés elmulasztása miatt összesen 4,3 milliárd forintot hagytak a kasszában.

Szombaton egy telitalálattal elvitték az ötös lottó történelmének legmagasabb nyereményét: 6,52 milliárd, pontosabban 6 523 768 955 forintot. Ez a játék 67 éves történetének eddigi legnagyobb összege. Az ötös lottón több mint 200 napja nem volt telitalálatos szelvény, így halmozódhatott fel ez a hatalmas összeg. Ez sem biztos, hogy ki lesz fizetve végül, a nyertesnek ugyanis mindössze 90 napja van arra, hogy jelentkezzen érte.

Az úgynevezett nagynyertes vonal végén a Szerencsejáték Zrt. munkatársa már a sorsolástól kezdve várja a nyertes hívását. Az azonosítási folyamat így néz ki: az első telefonbeszélgetés során először is meggyőződnek arról, hogy a vonal túlsó végén valóban a nyertes van.

Az azonosítást a játékszelvényen lévő információk segítik, ezeken ugyanis számos olyan adat található, amit csak a szelvény birtokosa ismerhet, ezért könnyűszerrel tudnia kell a választ például a következő kérdésekre: Hol és mikor játszotta meg a szelvényt? Hány mezővel játszott? Mi volt a harmadik mező harmadik száma? Mi volt a negyedik mező legkisebb száma?

A nyeremény felvételéhez egy személyes találkozóra is szükség van, ennek egyeztetésére a „tesztkérdésekre” adott helyes válaszok után kerülhet sor. A találkozón első lépésként – a játékszelvényen található biztonsági azonosító kód ellenőrzése céljából – elkérik a szelvényét, és átfuttatják azt egy terminálon éppúgy, ahogyan a lottózós ellenőrizné, amikor a lottózóban valaki a kettes találatát szeretné beváltani. Ezután rögzítik a nyertes személyes adatait. (A nyertes anonimitását a cég megőrzi.) A nyereményt banki átutalással fizetik ki minden esetben, magyarországi lakossági forint folyószámlára.

Ha a nyertes nem jelentkezik 90 napon belül, akkor a főnyeremény, ezúttal 6,5 milliárd forint bekerül az úgynevezett át nem vett nyeremények közé. Ezeket jellemzően különsorsolások formájában meghirdetett nyereményekre fordítja a Szerencsejáték Zrt. vagy az egyes játékok nyereményalapja kerül kiegészítésre. A cég korábbi tájékoztatása szerint az elmúlt 20 évben legalább 8 olyan nagynyertes volt, akik a jelentkezés elmulasztása miatt összesen 4,3 milliárd forintot hagytak a kasszában.

  • 2000-ben 214 millió 380 238 forintot
  • 2007-ben 429 millió 213 160 forintot
  • 2014-ben 200 millió 230 690 forintot
  • 2017-ben 1 milliárd 428 millió 694 065 forintot
  • 2019-ben 245 millió 608 370 forintot
  • 2020-ban 79 millió 131 885 forintot
  • 2022-ben 148 millió 994 445 forintot nem vittek el.

Az ötös lottó történetében közel 3500 sorsolás volt mostanáig. A fődíj összege 1959-ben lépte át az egymillió forintot, 1992-ben a 100 milliót és 1999-ben az egymilliárdos határt.

5 milliárd forintot meghaladó főnyereményt mindössze kétszer, 2003-ban (5,092 milliárd forint) és 2015-ben (5,049 milliárd forint) lehetett nyerni az ötös lottón. 6 milliárd forint feletti összeg (6,431 milliárd forint) pedig először 2020-ban volt, 39 hét halmozódás után.

A mostani összeg ugyan nominálisan az eddigi legnagyobb nyeremény a magyar lottózás történetében, ám ha az inflációt is beszámítjuk, akkor a negyedik helyre esik vissza. A 2003-as 5,092 milliárd ma 13,6 milliárd forintot érne, a 2020-as 6,43 milliárd 9,4 milliárdot, a , a 2015-ös 5,049 milliárd pedig 8,05 milliárdot.

Kilenc kilométernyi kolbászkerítésre futná a nyertesenek

Megnéztük, mit tud venni a mostani lottónyertes, ha el akarja költeni a 6,5 milliárdos nyereményét. Jó eséllyel meg tudná venni a NER legendás luxusjachtját, a Lady MRD-t, amit hatmilliárdért árultak. Kevés viszont a majdnem hat és fél milliárd forintos nyeremény Mészárosék új luxushajójához, az Arany Rózsához, aminek az ára 27 milliárd forintra tehető.

A mostani nyereményből 9 darab római-parti luxusvillát lehetne venni, viszont ahhoz, hogy a minden idők legdrágábban meghirdetett luxusingatlanára, a 11,48 milliárd forintos szombathelyi kastélyra elég legyen a pénz, kétszer kellene megütni a lottóötöst.

Ha viszont van megfelelő ingatlanunk, akkor azt kilenc kilométer hosszan tudnánk bekeríteni kolbászból készült kerítéssel ennyi pénzből. (Egy méter széles kolbászkerítéshez 10 darab kétméteres, egymás mellé szögezett kolbászrudat számoltunk, természetesen gyulaiból.)

A 6,45 milliárdból éppen meg tudnánk vásárolni a világ második legdrágább autóját, a 18 millió dolláros Bugatti La Voiture Noire-t. Az első helyezett, 10,7 milliárd forintos Rolls-Royce La Rose Noire Droptailre azonban hiába is ácsingóznánk. Kijönne viszont az összegből ezer darab Suzuki Swift, ha már a mi autónk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!