Közel 400 ezer üres nemzeti konzultációt gyűjtött össze az Egységes Diákfront és az aHang

2024. február 24. – 07:45

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 398 327 üres nemzeti konzultációs ívet gyűjtött össze az Egységes Diákfront és az aHang, ezt egy sajtótájékoztatón jelentették be.

A szervezők a gyűjtést azzal indították el, hogy egy üres lap egy szavazat a diákok és a tanárok mellett. A cél egyébként egymillió üres konzultációs ív összegyűjtése volt.

Az aHang szerint az üres konzultációs ívek gyűjtése az elmúlt másfél év egyik legnagyobb politikai összefogása volt, magánemberek gyűjtötték a házaikban, postaládáikban ezeket, és ebbe vállalkozások és az ellenzéki pártok is bekapcsolódtak. „Közösen több százezren mondtunk nemet a kormány propagandájára. (…) Ezek az ívek valódiak, itt vannak, megtekinthetők, igaziak, nemcsak beszélünk róla, hanem meg is mutatjuk, ellentétben a magyar kormánnyal” – mondták a szervezet képviselői a 126 dobozra mutatva.

A kampány után után a tervek szerint az üres ívekkel országjárásra indulnak, ahol helyi fórumokon beszélnek majd az oktatás helyzetéről.

A nemzeti konzultációt a kormány szerint több mint 1, 5 millió ember töltötte ki, a kitöltők 99 százaléka pedig szinte minden kérdésre a kormány álláspontjának megfelelő választ adta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!