A friss államfőjelölt öt ingatlan résztulajdonosa, és 65 millió forintnyi megtakarítása van

2024. február 22. – 19:14

Másolás

Vágólapra másolva

A Fidesz Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölte köztársasági elnöknek Balatonalmádiba kihelyezett frakcióülésén. A 67 éves jogász 2016 óta az Alkotmánybíróság tagja, és a szabályok szerint neki is évente kötelező vagyonnyilatkozatot tennie. A legfrissebb vagyonnyilatkozatát 2024. január 30-án tették közzé, amelyből kiderült, hogy Sulyoknak öt ingatlanja és 65 millió forintnyi megtakarítása van.

A vagyonnyilatkozata szerint Sulyok négy ingatlan felének tulajdonosa. A nevén van egy 45 és egy 117 négyzetméteres szegedi társasházi lakás, egy 3223 négyzetméteres domaszéki szántó és a rajta lévő 60 négyzetméteres üdülőtanya, egy 90 négyzetméteres balatonkenesei családi házas üdülő fele, valamint 1223/10000-ed részben tulajdonosa egy 72 négyzetméteres II. kerületi budapesti lakásnak.

Sulyok nagy értékű ingóságokat nem jelölt meg a nyilatkozatában, viszont több értékpapírt felsorolt. 27,5 millió forintja van állampapírban, a nyugdíj-előtakarékossági számláján 13,5 millió forint van, míg kötvényben 25,7 milliót helyezett el.

Az Alkotmánybíróság elnökének tartozása nincs, csak 8 millió forintos hitelintézeti számlakövetelés áll fenn vele szemben, de megállapíthatjuk, hogy egy forint sincs a zsebében, mert a készpénzt firtató rubrikába nem írt be összeget.

A friss köztársaságielnök-jelölt nemcsak az Alkotmánybíróság tagjaként szerez adóköteles jövedelmet, hanem egy ügyvédi iroda munkatársaként is. A bevallásában a 3. jövedelmi kategóriába sorolta magát, tehát onnan bruttó 500 001 és 1 millió forint közötti összeget kap havonta.

Sulyok Tamás egy korábbi interjúban azt mondta, hogy őt nem érdekli a politika, pályafutását ismertető portrénkat itt tudja elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!