A gazdagréti lelkész szerint Balognak a püspökségről is le kéne mondania

2024. február 19. – 21:22

Másolás

Vágólapra másolva

A gazdagréti vezető református lelkipásztor, Thoma László a vasárnapi igehirdetése során kifejtette, hogy Balog Zoltánnak le kellett volna mondania püspöki pozíciójáról is – írja az igehirdetés leirata alapján a Hvg.hu.

Thoma arról beszélt, hogy úgy általában hogyan bűnöznek az emberek, majd áttért arra, hogy az egyház is vétkezett, mert ugyan a gazdagréti helyi gyülekezet, része a Magyarországi Református Egyháznak. Bár szerette volna, ha az elmúlt napokban függetlenek lettek volna, nem így volt. Ezután tért rá Balog esetére – bár nem nevezte nevén, egy püspökről beszél, aki politikus volt.

„Vétkezett egyházunk egyik legfőbb képviselője. Mert bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni. Vétkezett s bár részben bocsánatot kért s lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, de nem mondott le a püspökségről, továbbra is ugyanúgy döntéshozó tagja a zsinatnak, az egyházkerületünk vezetője, azaz semmi változott, ugyanúgy mélyen meghatározza a közegyházi működést” – vázolta a problémáját Thoma.

„Nem az egész egyházat támadták, hanem a személyét s ezt ő az egész egyházat érintő támadásnak minősítette. Ez bűn, ami az anyaszentegyház egész közösségét érinti. De nemcsak most, hanem az elmúlt években folyamatosan vétkezett, mert nem lehet a politikát ennyire belekeverni az Isten népe működésébe”

– folytatta.

Emiatt szerinte vétkeztek a „gyülekezeti közösségeknek a presbitériumai is, akik egy politikust megválasztottak püspöknek ezelőtt négy évvel”, mert emiatt a döntés miatt túl közel került az egyház a kormányhoz, „annyi szállal kötődik hozzá, hogy az nem szolgálja Isten dicsőségét”.

„A tisztánlátás végett mondjuk ki: sajnos a közélet szereplői mind: aktuális hatalmon lévők és az ellenzék is vétenek, amikor a megosztás a félelemkeltés, rosszindulat és gyűlölet eszközeit alkalmazzák”

– tette hozzá.

Szerinte egy politikus mindig politikus marad, emiatt a jelenlegi püspök nem alkalmas arra hogy az egyházkerületet vezesse.

„Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt és lemondana vezetői tisztségéről.”

Balog Zoltán először nem akart, de végül pénteken mégis lemondott zsinati elnökségéről. Ettől függetlenül maradt püspök, ami egy jelentős pozíció az egyházban, így népmesehősként maradt is, meg nem is.

Balog Zoltán felelőssége azért merült fel a Novák Katalin lemondását hozó botrányban, mert a Direkt36-nak és a Telexnek több egymástól független kormányzati, illetve az államfői hivatalhoz közel álló forrás azt állította az elmúlt napokban, hogy a kegyelmi ügyben fontos szerepet játszott Novák tanácsadójaként és régi mentoraként. Információk szerint Balog biztatta a köztársasági elnököt, hogy adjon kegyelmet K. Endrének.

Amikor a botrány kitört és mind Novák munkatársai, mind Orbán Viktor csapata magyarázatot kért Balogtól, ő azzal védekezett, hogy ez nem az ő személyes döntése volt, hanem a református egyház vezetésében többen szerették volna elérni, hogy a családilag jó református kapcsolatokkal rendelkező K. Endre kegyelmet kapjon. Hétfőn már kormányzati politikusok is jelezték a Magyarországi Református Egyház felé: szeretnék, ha Balog Zoltán is „levonná a megfelelő következtetést”, sőt a hírek szerint Orbán Viktor is felelősnek tartotta Balogot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!