Megbontották az egyik legöregebb pesti ház falát, 220 éve rejtett szobrot találtak benne

2024. február 17. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

2022 nyarán, egy belső átalakítás közben megbontották a pesti belvárosban álló, Veres Pálné utca 32. szám alatti ház falát. A falban négyszögletes, megmunkált kődarabokat találtak, amelyeket az ház építésekor korábbi, elbontott épületekből szedhettek ki.

Találtak azonban egy bonyolultabban megfaragott kődarabot is, amiről hamar kiderült, hogy egy dombormű egyik sarka. A kövön egy szandált és tunikát viselő személy bal lába vehető ki, amellyel egy fekvő alakra támaszkodik.

A töredékben az ördögöt legyőző Szent Mihály arkangyal közkeletű ábrázolása ismerhető fel: az angyalt ókori (katona)viseletben, általában kezében lándzsával, míg az ördögöt szarvakkal, vagy szárnyakkal is rendelkező férfialakként, illetve férfi, női és állati jegyeket is viselő szörnyként ábrázolták. A dombormű eredetileg körülbelül egy méter magas lehetett.

A leletről a Kiscelli Múzeum Facebook-oldalán számoltak be, amit a 24.hu szemlézett. A múzeum oldalán azt írják, felmerült, hogy a domborműtöredéket kiemelik, végül azonban statikai okokból a ház falában hagyták.

Az érintett ház Szerb utcai szárnyát 1804-ben építették Miletz Illés ügyvéd megrendelésére. A házat később Bauer Ignác, Ausztriából betelepült kocsmáros vette meg, aki azt egy Veres Pálné utcai szárnnyal egészítette ki. A telken korábban több, valószínűleg földszintes ház állt.

Rácz Miklós régész szerint kézenfekvő, hogy az 1804-es építkezésnél elbontották vagy átalakították a korábban a telken álló házat, és annak köveit építették bele az új ház falába. A szentkép, ahogy az akkoriban szokás volt, a korábbi ház homlokzatát díszíthette.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!