Tíz erős idézet Orbán Viktor évértékelőjéből

2024. február 17. – 17:12

Tíz erős idézet Orbán Viktor évértékelőjéből
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor a 25. évértékelőjét tartotta szombaton a Vártkert Bazárban. Ez volt az első nyilvános megszólalása azóta, hogy a kegyelmi ügy miatt Novák Katalin lemondott az államfői posztról, Varga Judit pedig bejelentette, hogy nem lesz a Fidesz–KDNP EP-listavezetője, és kivonul a közéletből. Sok évtizedes barátja, Balog Zoltán pedig lemondott a zsinati elnöki posztról, igaz, marad püspök.

Tíz erősebb, érdekesebb idézetet emeltünk ki a miniszterelnök beszédéből:

  1. „A '24-es év nem is kezdődhetett volna rosszabbul. Köztársasági elnök asszonyunk benyújtotta lemondását az Országgyűlésnek. Olyan ez, mint egy rémálom. Mindannyiunkat megvisel.”
  2. „Az elnök legszebb, egyben legnehezebb feladata a nemzeti egység fenntartása, és ha ez bármilyen okból megbillen, akkor a helyreállítása is. A lemondás indoklásából tudjuk, hogy a nemzeti egységet éppen az ő döntése bontotta meg, így ő maga helyreállítani már nem tudhatta. Ezért be kell látnunk, az történt, aminek ebben a helyzetben történnie kellett.”
  3. „A lemondás körüli vitáról csak annyit mondhatok, illetve annyit mondanom kell, hogy a távozó két asszony kisujjában több méltóság van, mint a baloldal összes vezetőjében együttvéve.”
  4. „Értékes tanulság, hogy az ökölvívás törvényei a politikában ma hasznosabbak, mint a balett táncszabályai. Hiába vagy Mike Tyson vagy éppen Muhammad Ali, tudnod kell, a politikában mindig csak egy ütésre vagy a padlótól, ezért csak a gondos mérlegelés és a körültekintő óvatosság segíthet. Meg persze az, ha egy megelőző keresztbe veréssel kiütöd az ellenfeled, de az egy másik tanulság, és egy másik beszéd arról, hogy jobb adni, mint kapni.”
  5. „Egészséges, helyben termelt élelmiszer helyett műhúst és GMO-s vackokat sóznak ránk. Brüsszelben nemcsak tücsköt-bogarat beszélnek, hanem azzal is etetnének minket. A tüntető traktoros gazdák is azt mondták nekem, hogy egye ezeket a divatos brüsszeli izéket az, akinek két anyja van.”
  6. „Nekünk, magyaroknak volt elég időnk, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük a nyomást. Olyanok vagyunk, mint a jó presszókávé. Nagy nyomás kell ahhoz, hogy a legjobbat préseljük ki magunkból.”
  7. „A brüsszeli válságkezelés klasszikus. Amerikának klassz, a többieknek kuss.”
  8. „Az afrikaiak azt mondják: ismerd ki a fát, mielőtt nekitámaszkodsz. Húsz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz, mára jól kiismertük, és kétséges, hogy nekitámaszkodhatunk-e. Furcsa érzés.”
  9. „A brüsszeli bürokraták nem fogják kihúzni Európát a csávából. Meggyőzésükre nem érdemes energiát fecsérelni, döglött lóra nem verünk patkót. Valódi változást csak egy új európai jobboldal hozhat, aminek mi, magyarok is részei vagyunk. Abcúg Brüsszel, éljen Európa!”
  10. „Ideje lenne egy Make America Great Again-elnökségnek Amerikában. Mi magunk is készülünk egy elnökséggel, az uniós magyar elnökségről beszélek. Make Europe Great Again – tegyük újra naggyá Európát. MAGA ott, MEGA itt, Mága művész úr meg közöttünk.”

A miniszterelnök évértékelő beszédének legfontosabb tanulságairól itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!