Mégis lehet helyi népszavazás a sóskúti akkumulátorfeldolgozóról, de a kormány még közbeszólhat

2024. február 16. – 06:54

Másolás

Vágólapra másolva

Helyi civilek önkormányzati képviselők segítségévével elérték, hogy aláírásgyűjtés nélkül lehessen helyi népszavazást kiírni a település határára tervezett akkumulátorfeldolgozó üzemmel kapcsolatban – derült ki az RTL csütörtök esti híradójából.

A témában öt önkormányzati képviselő nyújtott be népszavazási kezdeményezést, amit a Helyi Választási Bizottság február 12-án hitelesített is. A kérdés így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Sóskút közigazgatási határain belül elem- és akkumulátorgyártó üzem, elem- és akkumulátor újrahasznosító, elem- és akkumulátor hulladékot feldolgozó üzem működjön?”

Ha minden zökkenőmentesen megy, májusban meg is tarthatják a helyi népszavazást.

König Ferenc, Sóskút független polgármestere február elején azt nyilatkozta, más települések vezetőihez hasonlóan őt is „kész helyzet elé állította a kormány” azzal, hogy a településre jön az Andrada. König a helyi népszavazás lehetőségével kapcsolatban is szkeptikus volt, az RTL-nak azt mondta, „a kormány nem engedheti meg magának, hogy itt népszavazások legyenek, mert valakinek biztos problémája lenne mindennel. Ettől a pillanattól kezdve nem tudna a kormány semmit Magyarországra hozni.” A polgármester szerint az akkufeldolgozó ügyében neki és a sóskúti képviselő-testületnek semmilyen beleszólása nincs és nem is volt.

„Bármit döntünk bármiről, a kormány bármikor átírhatja, mert azt mondhatja, hogy ez a helyrajzi szám mostantól kiemelt beruházási terület és ettől a pillanattól kezdve senkinek semmi joga, és népszavazást se lehet kezdeményezni a kormány döntése ellen” – mondta König.

A kormány tehát még keresztbe tehet a népszavazási terveknek azzal, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítja a projektet. A helyiek szerint, ha ezt megtennék, „azzal az egész országnak üzennének”.

Az RTL megkeresésére se a kormány, se az Andrada nem reagált.

Január 16-án derült ki, hogy a szlovén Andrada akkumulátorfeldolgozója a korábbi tervekkel ellentétben nem a Miskolc melletti Alsózsolcán, hanem a Budapest melletti Sóskúton fog megépülni. A településen január 30-án tartottak volna egy lakossági fórumot, ami ordibálásba és botrányba fulladt, így König azt végül lefújta. A fórumról König először gyalog próbált meg elmenekülni, de miután tiltakozók és újságírók követték, végül a rendőrökkel vitette haza magát.

A sóskúti lakossági fórumról készült videónkat itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!