Egyre több református lelkész csatlakozik Csűrös Andráshoz, aki felajánlotta a fizetéskiegészítését a bicskei áldozatoknak

2024. február 14. – 20:23

Másolás

Vágólapra másolva

Sikeres volt Csűrös András, a bicskei áldozatoknak a fizetéskiegészítését felajánló lelkész kezdeményezése, bejelentése óta ugyanis „folyamatosan növekvő felajánlás” érkezik a saját egyházkerületéből és az ország más pontjairól – tudta meg az RTL Híradó stábja.

A református egyházban elsősorban az egyes gyülekezetek felelőssége, hogy eltartsák lelkipásztoraikat, de az egyházkerületük is biztosít számukra fizetéskiegészítést. Csűrös, a Gyömrői Református Gyülekezet vezető lelkésze azután döntött a pénz felajánlásáról, hogy kedd este kiderült: Balog Zoltán, az egyház zsinati elnöke nem mond le a tisztségéről annak ellenére, hogy elismerte, valóban azt tanácsolta Novák Katalin köztársasági elnöknek, hogy adjon kegyelmet a pedofil bicskei igazgató bűntársaként elítélt K. Endrének. A pénzt egészen addig küldené Csűrös, ameddig „a hivatalban lévő egyházkerületi vezetés mandátumának ideje” tart.

Csűrös az RTL-lel közölte, direktben nem kíván nyilatkozni Balog Zoltán videós nyilatkozatáról, ezzel kapcsolatban csak annyit írt: „hűséggel szolgált egyházam belső ügyeit kizárólag annak megfelelő fórumain kívánom megvitatni”. Megosztotta azt is, hogy lelkipásztorként, kisgyermekes édesapaként szomorú szívvel gondol arra, hogy a gyermek- és fiatalkorukban megsebzett áldozatoknak milyen terhekkel kell egész életükben együtt élniük. Szerinte az egész ügy során pont az áldozatokra nem irányult elég figyelem. A felajánlásáról pedig azt mondta:

„A Magyarországi Református Egyházban 2024 az Élő Ige éve. Ezért nekünk, reformátusoknak, most különösen is fontos, hogy gondolataink, tetteink, egész életünk és erkölcsi döntéseink helyességét kizárólag, egyedül Jézus Krisztus evangéliumához mérjük. Különösen is meg kell ezt tennünk azért, hogy jó példát mutathassunk az általunk pásztorolt közösségeknek. Az igazsághoz ragaszkodva meg kell ezt mutatnunk azok felé is, akik velünk együtt szolgálva az egyház és a társadalom széles rétegei számára olykor fájó döntést hoznak.”

Balog Zoltánt kedden az egyház elnöki ülésén jelen levők 86 százaléka bizalmáról biztosította. A tanács ugyanakkor arra kérte, gondolja át közéleti szerepvállalását, mennyire egyeztethető össze mindez a zsinati elnöki szerepével, emiatt kész zsinatot is összehívni. Balog a 86 százalékos támogatásra hivatkozva maradt zsinati elnök, szerdán azonban elkezdtek nyilvános kritikák érkezni emiatt az egyházon belülről: a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke arra kérte, mondjon le.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!