Országos méretűre nőtt az ortopédcipő-maffia ügye

2024. február 6. – 13:53

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb orvossal bővült a gyanúsítottak köre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) indult költségvetési csalási ügyekben – írja a police.hu.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatos eljárás 2022 novemberében indult a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján a KR NNI-nél.

A gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás azóta országos méretűvé nőtt.

Több vármegyében is folynak büntetőeljárások, köztük Baranyában, Csongrád-Csanádban, Győr-Moson-Sopronban és Hajdú-Biharban. Az ottani nyomozócsoportok a KR NNI-nél folyó eljárásokkal párhuzamosan gazdasági társaságonként vizsgálják a költségvetést károsító bűncselekményeket az NVSZ aktív közreműködésével – írja a police.hu.

A KR NNI egy Csongrád-Csanád vármegyei cég ügyében vizsgálódik, amely gyógyászati segédeszközök gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

A nyomozás adatai szerint a kft. ügyvezetője a vállalkozását felhasználva olyan, anyagi függőségen alapuló, többszintes hálózatot működtetett, aminek az volt a célja, hogy minél több állami támogatást tudjanak visszaigényelni a NEAK-tól.

Január 31-én Algyőn, egy újabb ortopéd orvosnál tartott kutatást az NNI Bűnügyi Szolgálat Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya és a KR munkatársai, ekkor informatikai eszközökből nyert elektronikus adatokat, valamint mobiltelefont foglaltak le.

A gyanú szerint a 38 éves orvos többségében idősekről, fogyatékkal élőkről gondoskodó otthonok lakóinak szervezett rendeléseken egészségügyi állapotuktól függetlenül közel hatszáz gyógyászati segédeszközt – köztük kerekesszéket, gerincprotézist, gyógycipőt – írt fel. A termékek után a gyártó cég több mint 19 millió forintot igényelt vissza.

A most elfogott férfit a rendőrök bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással, személyes adattal visszaéléssel, hamis magánokirat felhasználásával és közfeladati helyzettel visszaéléssel gyanúsították meg. Jelenleg szabadlábon védekezik.

A cipős akták – ahogy a rendőrség fogalmaz – hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. A most elfogott férfival együtt az ügycsoportnak mára 56 gyanúsítottja van:

  • 23 orvos,
  • 18 cégvezető,
  • 10 alkalmazott
  • és 5 orvosi asszisztens.

Jelenleg négyen vannak letartóztatásban, négyen bűnügyi felügyelet alatt, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!