Orbán biztosította Melonit, hogy garantálják az antifa-aktivista jogait a magyar börtönben

2024. február 1. – 09:19

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor szerda éjszaka Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel, majd Emmanuel Macron francia köztársasági elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélést Brüsszelben – írta szerdán későn este az MTI, Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnökének tájékoztatása alapján. Havasi Bertalan rövid közleményében csak annyit írt, hogy a miniszterelnök a csütörtöki uniós csúcstalálkozó előkészítése keretében tárgyalt az olasz és a francia vezetővel.

Az olasz SkyTg24 viszont azt írja, hogy a Meloni–Orbán-találkozó egy órán át tartott a brüsszeli Amigo Hotelben, ahol a Orbán is megszállt, és a megbeszélés középpontjában az Ukrajnának nyújtandó segélyek mellett az olasz antifa-aktivista, I. S. diplomáciai üggyé vált esete volt. Az olasz tanárnőt azzal vádolják, hogy egyik fő szervezője volt a tavaly februári, kitörés napján történt utcai támadásoknak, családja és egyik volt cellatársa is arra panaszkodott, hogy méltatlan körülmények között tartják fogva a magyar börtönben.

„Az igazságszolgáltatás nem a kormánytól, hanem a parlamenttől függ. Az egyetlen dolog, amire felhatalmazásom van, hogy tájékoztassam a börtönben való bánásmódjának részleteiről, és befolyást gyakoroljak, hogy tisztességes bánásmódban részesüljön”

– az olasz SkyTg24 szerint Orbán Viktor ezeket közölte Melonival az ügyről, és hozzátette, hogy az olasz állampolgár jogai garantálva lesznek. A Politico szerint Orbán Viktor szerdán este kihagyta az uniós vezetők közös vacsoráját, a csütörtöki rendkívüli uniós csúcsról itt írtunk részletesen.

Kerestük Havasi Bertalant, a miniszterelnök sajtófőnökét, hogy megtudjuk, pontosan mi hangzott el a találkozón, és rákérdeztünk arra is, miről tárgyalt Orbán Viktor a francia elnökkel.

Az olasz tanárnő korábban ártatlannak vallotta magát, családja és az egyik volt cellatársa is arra panaszkodott, hogy méltatlan körülmények között tartják fogva a magyar börtönben. A család szerint a nő fél évig nem is telefonálhatott, és olyan szigorúan őrzik, mint egy terroristát. Ezeket és a további vádakat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) elutasította. A 39 éves szélsőbaloldali nőt hétfőn kéz- és lábbilincsben vezették elő a bíróságon, ami Olaszországban ismét nagy felháborodást váltott ki.

Az olasz miniszterelnök egyébként a Megafon Központ célkeresztjébe került azután, hogy szóba hozta Orbán Viktornak a Budapesten fogva tartott tanárnő ügyét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!