Kihegyezett lándzsákkal vetette rá magát a Megafon Giorgia Melonira, de Orbánt ez nem zavarta

2024. február 1. – 06:16

Másolás

Vágólapra másolva

A Megafon Központ célkeresztjébe került Giorgia Meloni olasz miniszterelnök azok után, hogy szóba hozta Orbán Viktornak a Budapesten fogva tartott tanárnő, a szélsőbaloldali terroristaként emlegetett I. S. ügyét. Csaknem egy éve vették őrizetbe bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, és akár 11 éves börtönbüntetést is kaphat.

A nő ártatlannak vallotta magát. A családja és az egyik volt cellatársa is arra panaszkodott, hogy méltatlan körülmények között tartják fogva a magyar börtönben. A vádakat a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) elutasította. Ebből diplomáciai ügy lett.

A 444 gyűjtése szerint a Megafon influenszerei, köztük Szarvas Szilveszter, a Megafon Központ főszerkesztője „Meloni árulásáról” írt, az olasz miniszterelnök „egy olyan terroristáért sír és picsog, aki társaival együtt tavaly kilenc embert vert meg brutálisan Budapest utcáin, aki vigyorogva, 32 fogas mosolyt villantva érkezett meg a bírósági tárgyalására”.

Bohár Dániel szintén arról értekezett, hogy „Melonit elvesztettük”, szerinte „az olasz kormányfőt megvették a globalisták”. Deák Dániel pedig úgy fogalmazott, hogy „Meloni is a sorosista lobbi bűvöletébe esett”.

Ehhez képest órákkal a sorsdöntő EU-csúcs kezdete előtt Orbán Viktor közös képet posztolt Giorgia Melonival.

A fiatalon még neofasiszta, ma pedig magát konzervatívnak valló Giorgia Melonit 2022 őszén választották Olaszország miniszterelnökévé. A szegény családból származó délolasz nő diploma nélkül, a politikai eliten kívülről indulva került az Európai Unió harmadik legnagyobb gazdaságának élére. Ebben a cikkünkben bemutattuk az eddigi életpályáját>>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!