Hétfőn is több tucat Volán-járat marad ki a buszsofőrök sztrájkja miatt

2024. január 29. – 08:21

Másolás

Vágólapra másolva

A Volánbusz honlapján lehet megnézni, mely Budapest környéki járatokat érinti a január 28–29-re meghirdetett kétnapos sztrájk. A sztrájk érinti a budapesti agglomerációban közlekedő, úgynevezett „kék” autóbuszokat is. A lista elég hosszú, hétfőn is több tucat járat maradhat ki. Többek között a Nagykovácsira, Budakeszire, Diósdra, Budaörsre, Solymárra, Pécelre és Rákoskeresztúrra közlekedő járatok érinti a munkabeszüntetés. Ugyanakkor a Volán honlapja is megjegyzi, hogy ha az érintett autóbusz-vezető nem vesz részt a munkabeszüntetésben, és felveszi a munkát, akkor a járat menetrend szerint közlekedik.

A korábban megfogalmazott tulajdonosi ajánlat szerint a bérfejlesztési ciklus alatt a cégcsoport munkavállalóinak alapbére átlagosan legalább 25 százalékkal növekedne, míg az első évben, 2024-ben egységesen havi 70 ezer forinttal nőne a vállalatcsoport minden munkavállalójának alapbére. Ez átlagosan 16,8 százalékos, a Volánbusz-autóbuszvezetők esetében 20,5 százalékos béremelést jelentene. A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) azonban eredménytelennek minősítette a tárgyalásokat, és újabb sztrájkot hirdetett.

A SZAKSZ decemberben is sztrájkot hirdetett az elakadt bérfejlesztési tárgyalások miatt, legutóbb december közepén sztrájkoltak a buszsofőrök, az akkor nem okozott káoszt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!