Kirúgott gyári munkások portréival demonstrált a Jobbik a Karmelitánál

2024. január 29. – 16:37

Másolás

Vágólapra másolva

Rendhagyó demonstrációt tartott a Jobbik hétfőn a budai Várban, a Karmelita kolostornál, ahol a párt képviselői több mint száz portréfotót erősítettek a Miniszterelnökség épületét elhatároló kordonra. Az akció célja az volt, hogy tiltakozzanak a külföldi munkavállalók tömeges Magyarországra telepítése ellen, derül ki a párt szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

Mint ebben leírták, a Fidesz a nemzet ellen cselekszik, amikor főként Ázsiából munkások százezreit telepíti az országba, akik elveszik a magyarok munkáját, ahogy megtették Makón, Gyöngyösön és Salgótarjánban. A Jobbik szerint a folyamat másik hatása, hogy az érkezők letörik az egyébként is alacsony béreket, és megváltoztatják Magyarország kulturális egységét. Ezek ellen kívánt a továbbiakban küzdeni a párt, vagyis mostanit további hasonló akciók követhetik.

Legutóbb akkor írtunk részletesen a makói munkavállalók helyzetéről, amikor Lázár János építési és közlekedési miniszter egy rádióinterjúban kijelentette, hogy példátlanul megalázó, megszégyenítő és kizsákmányoló módon foglalkoztatja a munkavállalókat a német Continental a városban. Lázár hozzátette, mindent elkövet, hogy a cég ne kapjon kormányzati támogatást, sőt, amit kapott, fizesse vissza.

Az ügy előzménye, hogy a német gumigyár makói üzemében már tavaly nyáron is bocsátottak el magyar munkavállalókat, miután vendégmunkások érkeztek, akiket a hazai dolgozóknak még be is kellett tanítaniuk – erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!