Nem lehetetlenül el az agglomerációs közlekedés március 1-je után egy újabb megállapodás szerint

2024. január 24. – 07:29

Másolás

Vágólapra másolva

Nem szűnik meg automatikusan március 1-jén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Magyar Államvasutak (MÁV) közötti, agglomerációs közlekedésről szóló megállapodás, csak akkor, ha azt bármelyik fél 30 napos határidővel felmondja azt, írta a 24.hu.

A MÁV december 31-i közleménye alapján úgy tűnt, hogy március 1-jétől megszűnik a BKK és az állami közlekedési cégek megállapodása a Budapest-bérletről, ami ingyenes közlekedést tett lehetővé elővárosi járatokon, de a 24.hu szerint nem ez a helyzet.

A lap megkeresésére a BKK azt írta, hogy január 17-én a BKK, a Volánbusz és a MÁV-HÉV módosította a 2023. december 29-én kötött átmeneti megállapodást, amelyben a legfontosabb változás az, hogy a szerződés a közbeszerzési értékhatár elérését követően is fenntartja a megállapodás hatályát. A BKK a néhány tízmilliós értékhatár elérését rövid időn belül várta, de a módosított szerződés szerint ennek már nincs jelentősége a szolgáltatások fenntartásában.

A BKK arra is utalt, hogy március 1-je után is érvényben marad a megállapodás, mert azt csak akkor szűnik meg, ha valamelyik fél felmondja azt.

„Ilyen felmondásra sem a Volánbusz Zrt., sem a MÁV-HÉV Zrt. részéről nem került sor. A megállapodás lehetővé teszi, hogy mindaddig változatlan maradjon a szolgáltatás, amíg az Építési és Közlekedési Minisztérium és Budapest Főváros Önkormányzata – minden remény szerint a közeli jövőben – meg nem állapodik az agglomerációs együttműködés hosszú távú rendezését illetően” – írta a BKK.

A 24.hu kereste a MÁV-ot is az üggyel kapcsolatban, de az államvasút nem tért ki arra válaszában, hogy mi történik akkor március 1-je után, ha addig nem születik megállapodás a kormány és a főváros között.

Lázár János, építés- és közlekedésügyi miniszter január 9-én ajánlatot tett a fővárosnak: Budapest közigazgatási határán belül elfogadják a Budapest-bérletet a MÁV és a Volán járatain, ha cserébe a BKK elfogadja az ország- és vármegyebérletet. Karácsony Gergely főpolgármester erre azt mondta, hogy az irány jó, de a közös szolgáltatások mellé közös bevételelszámolásra is szükség van, és a fővárosnak csak az a megoldás elfogadható, ami egyszerre jelent pluszforrást a fővárosnak és a kormánynak is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!