Élő adásban kapott köhögőrohamot az ATV műsorvezetője

2024. január 17. – 15:59

Másolás

Vágólapra másolva

Élő adásban kapott köhögőrohamot Krug Emília, az ATV műsorvezetője – írta a Naphire.hu.

Krug az ATV Aktuál című műsorában szerepelt kedd este, amikor hirtelen köhögés tört rá. A műsor szerkesztője, Bodacz Balázs sietett a segítségére, vizet, majd teát vitt neki. A rövid kényszerszünet után aztán folytatódni tudott az adás.

„Én voltam a felelős szerkesztője a tegnapi adásnak, a vezérlőben ülve láttam, hogy Emília nincs jól, és eléggé köhög. Eleinte még nem integetett, hogy gond volna, de rászóltam a fülére, hogy »Jól vagy?«, és akkor rázta a fejét, hogy nem” – emlékezett a történtekre Bodacz.

„Otthagytam a vezérlőt, és azonnal átszaladtam a stúdióba. Még a beszélgetés alatt megpróbáltam állítani a klímaberendezésen, hogy ne fújja rá Emíliára annyira a meleget. Aztán az egyik bejátszás alatt elszaladtam vízért. Ezt követően egy lebegő árnyként tűntem fel egy pillanatra az élő adásban a díszletben” – mondta a műsor szerkesztője.

„Valószínűleg a közvetlenül rám jövő légkondifűtéstől olyan erős köhögőrohamom lett, hogy én nem tudtam, hogy hogy élem túl. Nagyon kemény volt. Köszönöm Balázsnak és a kollégáknak a gyors segítséget” – mondta a történtek után Krug Emília.

Tavaly márciusban ennél súlyosabb rosszullét is történt az ATV-ben, Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő ájultan esett össze élő adásban. A MaiTéma című műsort akkor megszakították. Kis-Benedeket a gyorsan kiérkező mentők ellátták és kórházba szállították.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!