Újbudai rendőrgyilkosság: „Nem én ütöttem bele a kést, ő fordult bele”

„Nem megöltem, védtem magam. Nem én ütöttem bele a kést, ő fordult bele a késbe, ezt vegyük figyelembe” – jelentette ki az újbudai rendőrgyilkossággal vádolt Sz. Szilárd a csütörtöki tárgyaláson, ahol a férfi szomszédainak írásos tanúvallomását olvasták fel. Az ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével vádolja Sz. Szilárdot. A vádirat szerint a férfi paranoid pszichózisban szenvedett, illetve rendszeresen fogyasztott amfetamint.

A most ismertetett tanúvallomások szerint Sz. Szilárd nemcsak a gyilkosság napján, hanem már az előző este is agresszívan, fenyegetően viselkedett. Az egyik tanúval is dulakodásba keveredett. Volt, hogy a folyosón eltorzult arccal ordibált, miközben ökölbe szorított kézzel verte a korlátot. Folyton arról beszélt neki, hogy furcsa hangokat hall az első emeleten lakó idős nő lakásából, ezért akarta betörni az ajtót. Azt hajtogatta, hogy furcsa dolgok történnek a házban, egyre több az üres lakás, sorra tűnnek el az emberek. Az egyik tanú leírása szerint S. Szilárd ilyenkor zagyvaságot beszélt, de nem tűnt részegnek, összességében „nem egy lecsúszott alak benyomását keltette”.

A szomszédok azt is végighallgatták, ahogy a kiérkező rendőrök megpróbálják bevinni a vádlottat, többen a megszúrt rendőr nyöszörgését is hallották később. Egyikük úgy írta le a szituációt, hogy a rendőrök „profin viselkedtek” a férfival szemben, sokáig udvariasan próbálták rábírni, hogy menjen be velük. Egy másik tanú szerint Sz. Szilárd a rendőröknek is előadta a szokásos összeesküvés-elméletét az üres lakásokról és a hangokról, akik próbálták nyugtatni és „az emberi oldalára hatni”. A dulakodás azután kezdődött, hogy a rendőrök megpróbálták megfogni Szilárd karját. Az egyik tanú elmondása szerint

a dulakodás után hörgést és nyöszörgést hallott a folyosóról, egy nő pedig sikoltozott, és azt hajtogatta, hogy „Peti ne add fel, maradj itt”.

Ezt egy másik tanú is hallotta, ezért kihívta a mentőket. Úgy emlékezett vissza ezekre a percekre, hogy a dulakodás után furcsa és félelmetes csend ereszkedett a házra. A tanúk közül páran látták Sz. Szilárdot menekülés közben is. Egyikük több pukkanást hallott, és egy látott egy villanást is, amikor a vádlott már az utcán volt. Valaki azt kiabálta ekkor, hogy „segítség, gyilkosok”, és a tanú azt feltételezte, hogy ez a vádlott volt. Egy másik tanú erről úgy számolt be, hogy Sz. Szilárd azt kiabálta, hogy gyilkosokat küldtek rá, meg akarják ölni. Ez a tanú látta bent a házban összegörnyedve azt a rendőrt is, akit a vádlott leszúrt.

Sz. Szilárd hazugságnak nevezte a tanúvallomásokat. Szerinte nonszensz dolgok szerepelnek bennük, utólag kiszínezték azokat, hogy rossz színben tüntessék fel őt. Tagadta például, hogy agresszívan viselkedett volna a szomszédaival szemben. A gyilkossággal vádolt férfi azt is kifogásolta, hogy az egyik tanú olyan szófordulatokat használt a vallomásában, ami a tanú iskolázottsága és szociális helyzete alapján életszerűtlen. A tárgyalás elején pedig arról beszélt, hogy a gyilkosság helyszínén megtalált bilincset utólag tették oda. Az egyik tanúvallomás felolvasása után jelentette ki, hogy nem ölte meg a rendőrt, csak védeni próbálta magát. Eleve nem is akart sérülést okozni a vele szemben intézkedő rendőröknek.

„Nem megöltem, védtem magam. Nem én ütöttem bele a kést, belefordult a késbe, ezt vegyük figyelembe.”

A vádlott a korábbi tárgyalásokon azt mondta a gyilkosságról, hogy jogos önvédelem történt, és csak akkor reagált hevesen, amikor fenyegetően léptek fel vele szemben. Az előkészítő ülésen csak részben ismerte be a vádiratban foglaltakat, de azt elmondta, hogy valóban megszúrta a rendőröket.

A férfi a gyilkosság után az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI) került, azóta ott kezelik. A csütörtöki tárgyaláson arról is döntött a bíróság, hogy folytassák-e a vádlott kényszergyógykezelését. Kedden a vádlott korábbi IMEI-s kezelőorvosát, az IMEI egyik klinikai szakpszichológusát és azt az orvospszichiátert hallgatták meg, aki közvetlenül a gyilkosság után vizsgálta meg a férfit. Az IMEI-s érintettségű pszichiáterek és pszichológusok azon az állásponton voltak, hogy meg lehet szüntetni Sz. Szilárd kényszergyógykezelését. Ezzel azonban az igazságügyi szakértők nem értettek egyet.

Kényszergyógykezelést abban az esetben rendel el a bíróság, ha valaki személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményt követ el, és elmeműködésének kóros állapota miatt tartani kell attól, hogy újra hasonló dolgot követ el. Az elmeállapot kórosságát igazságügyi szakértő állapítja meg. Kényszergyógykezelés során nem börtönben van az illető, hanem az IMEI-ben, ahol zárt, de kórházi körülmények között történik a gyógykezelés.

Az ügyész azt mondta a csütörtöki tárgyaláson, hogy álláspontjuk szerint a vádlott betegsége miatt fennáll a bűnismétlés veszélye, ezért fenn kell tartani a kényszergyógykezelést. A vádlott védőügyvédje arról beszélt, hogy a kényszergyógykezelés folytatása egészségügyi és nem jogi kérdés, de egyetértett a annak folytatásával. Hozzátette, hogy védencének is ez az érdeke. A bíró végzésében kimondta, hogy jelenleg is fennállnak a kényszergyógykezelés törvényi feltételei, indokolt a kezelés fenntartása.

Sz. Szilárd tavaly januárban késelt halálra egy rendőrt a budapesti Lecke utcában, miután intézkedtek vele szemben. Üldözéses téveszméi miatt nem létező hangokat hallott a felette lévő lakásból, és azt hitte, veszélyben van az élete. Először dörömbölni kezdett a lakás ajtaján, majd egy betonbontó kalapáccsal kezdte ütni az ajtót, ekkor hívták ki rá a rendőrséget.

A férfi két rendőrt súlyosan megsebesített a 17 centis tőrrel, társukat, Baumann Péter főhadnagyot pedig szívtájékon szúrta, ő később belehalt sérüléseibe. A nyolcvankilós, erős testalkatú, harmincöt éves támadót végül a közeli villamosmegállóban kapták el a rendőrök, miután lábon lőtték. A korábban több erőszakos bűncselekményért elítélt férfi

éppen a próbaidejét töltötte, amikor a gyilkosság történt.

Néhány nappal az újbudai incidens előtt Szolnokon megpróbált bejutni a honvédség egyik laktanyájába. Azt sem akkor, sem később a bíróság előtt nem árulta el, pontosan mit akart. Annyi derült ki, hogy egy „illetékessel” akart beszélni valami fontos dologról, de még magát sem volt hajlandó igazolni. Azt képzelte, hogy figyelik, telefonját lehallgatják, ő maga pedig veszélyben van. A katonák rendőrt hívtak hozzá, de Sz. nekik sem igazolta magát, aminek az lett a vége, hogy földre nyomták a rendőrök.