Hiába várják a kilépőpapírt, a felmondásuk után is szívnak a tanárok

2024. január 10. – 20:51

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint egy hónapja nem kapták meg a kilépőpapírjaikat a státusztörvény miatt felmondó zuglói tanárok és iskolai alkalmazottak, akiknek most a dokumentum hiányában újabb adminisztratív nehézségekkel kell megküzdeniük. A papír nélkül nem tudják elintézni az álláskeresési járadékot, ez a helyzet nehezíti a munkakeresést, és a társadalombiztosítással is gondjuk lehet – számolt be róla az RTL Híradó. Az illetékes tankerület azt közölte: a papírok a Magyar Államkincstárnál akadtak el.

November végén több tanár és nem pedagógus munkakörben dolgozó alkalmazott is felmondott a zuglói Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskolában. Azért távoztak, mert nem akarták aláírni az új jogállásról szóló munkaszerződést a sokat bírált státusztörvény hatályba lépése után.

Úgy tűnik azonban, hogy a tanárok kálváriája ezzel még nem ért véget, és továbbra is hátrányokat kell elszenvedniük a hivatali ügyintézésben. A munkakereséshez, álláskeresési járadék igényléséhez nagyon fontos ugyanis az úgynevezett kilépőpapír, ezt azonban több mint 40 nap elteltével sem kapták meg a Közép-Pesti Tankerületi Központtól.

Megkárosítva és hátráltatva érezzük magunkat a kollégáimmal

– mondta az iskola egyik korábbi dolgozója. Az iskola egyik felmondott pedagógusa azt mondta: a munkaügyi központban neki 40 napon belül pótlási kötelezettsége van, és ez a héten fog lejárni. Ha nem tudja bemutatni a papírt, akkor nem kap álláskeresési járadékot.

A távozóknak ráadásul pluszkiadásaik is lehetnek a késés miatt. Jelen esetben a társadalombiztosítás a november 30-i felmondásuk után 45 napig érvényes, ami hamarosan letelik, így ezután maguknak kellene rendezniük a tb-t.

Érdeklődésükre az iskolát fenntartó Közép-Pesti Tankerületi Központ azt közölte, hogy a kilépőpapírok még az Államkincstárnál vannak, és amíg ez nem érkezik meg hozzájuk, addig nem tudnak segíteni nekik.

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője a Híradónak azt mondta: a jogsegélyszolgálatukhoz több bejelentés is érkezett más iskolákból, legalább két másik tankerületnél is van hasonló probléma.

Házlinger György, a Közép-Pesti Tankerületi Központ igazgatója az RTL megkeresésére azt válaszolta: amint a Magyar Államkincstár az igazolásokat a tankerületi központ rendelkezésére bocsátja, azokat minden esetben haladéktalanul továbbítják. A Magyar Államkincstártól nem érkezett válasz.

A státusztörvényt tavaly ősszel vezették be. Az új jogállás miatt szeptemberben 319 pedagógus mondott fel, 2023 januárja óta pedig összesen 2150 iskolai dolgozó távozott a közoktatásból. A Belügyminisztérium szerint a pedagógusok több mint 99 százaléka az új jogviszonyt választotta, szeptember óta pedig 863 új pedagógus létesített jogviszonyt a státusztörvény alapján. Azzal, hogy mi a lényege a pedagógusok új életpályájáról szóló törvénynek, azaz a státusztörvénynek – ami ellen többször is tüntettek –, itt foglalkoztunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!