A hét végétől bekeményít a tél, jön a hidegbetörés

2024. január 4. – 15:15

Másolás

Vágólapra másolva

A hét végétől markáns lehűlés várható – írja a HungaroMet Nonprofit Zrt., az OMSZ-t felváltó, 100 százalékban állami tulajdonban lévő meteorológiai szolgálat a Facebookon.

A csütörtöki posztból kiderül, hogy

az enyhe, tavaszias időt hirtelen váltja a zord tél, és ez sokak szervezetét megterhelheti.

Az Északkelet-Európában felgyülemlett hideg, sarkvidéki levegő az előrejelzés szerint a hét végén nagy lendülettel megindul dél felé, és elárasztja a Kárpát-medencét,

a jövő héten így kemény éjszakai fagyokra van kilátás, és a nappalok is csípősek lesznek.

Egyelőre bizonytalan, hogy az érkező hideg levegő mennyire kerül átfedésbe a Magyarországtól délnyugatra kialakuló mediterrán ciklon csapadékzónájával – írják.

Ahogyan korábban az Időkép alapján írtuk, szombaton több helyen esőre, záporokra van kilátás, majd vasárnap egyre nagyobb területen ónos eső, majd havazás válthatja az esőt észak felől. Ekkor már nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt is: szombaton napközben 5 és 15, vasárnap reggel -1 és +7 fok között alakulhat a hőmérséklet, de délután hidegebb lesz. Hétfőn reggel várhatóan már mindenhol fagyni fog, északon akár -10 fok alá is csökkenhet a hőmérséklet.

A folyamat közben azonban szűnik a csapadék, így korai lenne még hómennyiségről beszélni – írja ezt a HungaroMet.

A havazást – átmeneti jelleggel – ónos eső, fagyott eső is megelőzheti, sőt a korábban még eső formájában lehullott csapadék is lefagyhat, így igazi téli útviszonyokra kell számítani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!