Borkai: Én nem a Fidesz ellensége vagyok

2024. január 3. – 16:47

Másolás

Vágólapra másolva

„Azt a 13 évet, amit a Fidesszel együtt eltöltöttem, nem tudom elfelejteni. Abban a csapatban voltam, nem változik az ember világnézete egyik napról a másikra. Elváltunk egymástól, én is járom a magam útját, de attól még az ember nem válik egyszerre baloldalivá, és nem is gondolom, hogy azzá kéne válnom. Én nem a Fidesz ellensége vagyok, hanem a győriek pártján akarok lenni” – mondta Borkai Zsolt az ATV-nek.

Győr egykori fideszes polgármestere arról is beszélt, ő „nem játssza át” a polgármesteri széket az ellenzéknek azzal, hogyha a júniusi önkormányzati választáson esetleg szavazatokat vesz el a Fidesztől, de mégsem nyer. „Egy demokráciában bármelyik állampolgár elindulhat egy önkormányzati választáson, én csak a magunk dolgával foglalkozom” – mondta erről.

Győr jelenlegi fideszes polgármesterével, Dézsi Csaba Andrással évekkel ezelőtt találkozott utoljára, akkor nagyjából tíz percet beszélgettek, és Dézsi megmutatta neki a papagájait. Nemrég összefutottak egy rendezvényen, de akkor Dézsinek „nem volt rózsás a tekintete”. Borkai biztosan nem fog visszalépni az ő javára.

Borkai Zsolt 2019-ben mondott le a polgármesterségről, miután kiderült, hogy üzletemberekkel és prostituáltakkal egy orgián vett részt az Adrián egy jachton. Az esetről videó készült, ami az akkori önkormányzati választások előtt nem sokkal került nyilvánosságra. Évekkel később erről azt mondta, nem emlékszik, hányszor fizetett prostituáltaknak, az pedig meggyőződése, hogy az ellenzéknek és a DK-nak volt érdekében az ő lejáratása. Abba viszont megrendítő még belegondolnia is, hogy a Fidesznek ehhez bármi köze lehetett. Feleségét egy törpetacskóval engesztelte ki az eset után.

Végül tavaly októberben jelentette be, hogy 2024-ben újra elindul az önkormányzati választáson. Erről egyébként Orbán Viktor a decemberi kormányinfóján azt mondta, ha győri lenne, ő másik lehetőséget keresne magának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!