IDEA: Karácsony a legnépszerűbb ellenzéki politikus, Donáth Annánál még Gyurcsányt is jobban szeretik az ellenzéki választók

2023. december 21. – 08:15

Másolás

Vágólapra másolva

Öt éve nem volt olyan alacsony a Fidesz támogatottsága a DK-közeli IDEA Intézet méréseiben, mint 2023 decemberében. A magyar választók alig több mint negyede, 26 százaléka szavazna a Fideszre egy most vasárnapi parlamenti választáson – derült ki a november 30. és december 13. között felvett közvélemény-kutatásból.

A pártválasztók körében két százalékponttal csökkent a Fidesz népszerűsége (43 százalék) a novemberi méréshez képest. Egy éve a kormánypárt még 47 százalékon állt az IDEA mérésében. A magyar választók több mint harmada (38 százalék) nem tudott magának pártot választani.

Az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalícióra a teljes népesség 12, a biztos szavazó pártot választók 20 százaléka szavazna. Gyurcsányékon kívül még három párt lépné át az ötszázalékos parlamenti küszöböt egy most vasárnapi választáson: a pártválasztók körében a a Mi Hazánk Mozgalom 9, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 7-7 százalékon áll. Jakab Péter pártja, A Nép Pártján az IDEA mérése szerint már népszerűbb a pártválasztók körében (3 százalék), mint az LMP (2 százalék), a Jobbik (1 százalék) és a Párbeszéd (1 százalék).

Az IDEA Intézet decemberi vizsgálatából az is kiderült, hogy továbbra is Orbán Viktor Magyarország legnépszerűbb politikusa. A miniszterelnököt a felnőtt lakosság több mint harmada (37 százalék) látná szívesen a jövőben is fontos politikai szerepben.

Ez azt jelenti, hogy van a választóknak egy 11 százalékos rétege, amely nem szavazna a Fideszre, de pozitív véleménnyel van Orbán Viktorról.

Az ellenzéki politikusok közül Karácsony Gergely (29 százalék) a legnépszerűbb, és őt követi Dobrev Klára (26 százalék), majd Jakab Péter a bronzérmes (22 százalék). A DK EP-képviselője a korábbi ellenzéki összefogás pártjainak szavazói között 68 százalékot ért el, a bizonytalanok között viszont a főpolgármester támogatottsága (29 százalék) jóval magasabb. Érdekesség, hogy a bizonytalanok táborában Karácsony után Jakab Péter (26 százalék) a legnépszerűbb.

Míg a Závecz korábbi méréseiben Dobrev mellett Donáth Anna volt a legnépszerűbb ellenzéki politikus, a DK-közeli intézet decemberi kutatásában sok más ellenzéki vezető mellett Márki-Zay Péter és Toroczkai László is beelőzi a Momentum politikusát.

A párt élére hamarosan visszatérő Donáth Annát csak a választók 14 százaléka látná szívesen fontos politikai szerepben.

Ez nem sokkal magasabb annál, mint amennyien Gyurcsány Ferencről vélekednek hasonlóan (12 százalék). A hatpárti összefogás szavazóinak körében még látványosabb Donáth visszaesése. Míg a 2022-es választáson közösen induló pártok szavazóinak 68 százaléka szívesen látná fontos politikai szerepben Dobrevet, és 37 százalékuk Gyurcsány Ferencet is, addig Donáthról csak 23 százalék mondta ezt.

Az IDEA Intézet a kutatás adatait 2023. november 30. és december 13. között vette fel közösségimédia-alapú kérdőív segítségével. A vizsgálat végeredménye reprezentatív Magyarország felnőtt népességére nem, iskolai végzettség, életkor, településtípus és régió tekintetében. A teljes magyar weben és a közösségi médiában történő adatfelvétel lekérdező szoftverrel, önkitöltős online kérdőíven keresztül (CAWI) történt. Súlyozás során a különböző internet- és Facebook felhasználási szokások kontrollálásra kerülnek, kiegészítve ezzel a reprezentativitást biztosító súlyozási eljárásokat. Az elemzés alapját képező 1500 fős minta hibahatára legfeljebb +/- 2-3 százalék.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!