A Fővárosi Közgyűlés azt kéri, hogy ne változtassanak a választási rendszeren

2023. november 29. – 13:44

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Közgyűlés többsége kimondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek jövő évi választása előtt a választási rendszert bármilyen módon átalakítsák. Csütörtökön az Országgyűlés elé kerül a Mi Hazánk javaslata, amellyel visszaállítanák a tisztán listás választási rendszert Budapesten.

A javaslat, amivel az egyik napirendi pontot egészítették ki, az Európa Tanács Velencei Bizottságának gyakorlatára hivatkozik, miszerint az általános választások időpontját megelőző egy évben választási rendszert nem szabad módosítani.

A javaslatot a közgyűlés 18 igen szavazattal fogadta el, a testület fideszes tagjai tartózkodtak vagy nem szavaztak.

Az ülésen jelen volt és a teremben is tartózkodott a fideszes Hassay Zsófia képviselő, Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármester és Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester is, de valamiért ők nem nyomtak semmilyen gombot. A többi jelen lévő fideszes, illetve az általában Fidesszel szavazó polgármester tartózkodott.

Karácsony Gergely elmondta, hogy erre a határozatra azért volt szükség, mert a kormány napok alatt szeretné átírni a választási szabályokat. A Mi Hazánk Mozgalom múlt héten benyújtott egy törvényjavaslatot, amivel a jövő júniusi önkormányzati választás előtt átírnák a szabályokat Budapesten, visszaállítanák a korábban alkalmazott listás választási rendszert. A Mi Hazánk javaslatát a Fidesz már napirendre is vette, azt rendkívüli parlamenti ülésen tárgyalják csütörtökön.

Karácsony: Nem tudják elviselni, hogy valami nem a maguké

A választási rendszer átalakítása az ülésen többször is előkerült: a főpolgármester napirend előtt arról beszélt, hogy a „nindzsakormány” ahhoz, hogy felborítsa a fővárosi választási rendszert, megkérte „szélsőséges szövetségét”, a Mi Hazánkat, hogy nyújtsanak be egy javaslatot.

„Demokráciában vannak játékszabályok: mondjuk az, hogy a játékszabályokat nem módosítjuk úton-útfélen”

– mondta. Karácsony hozzátette: nem érti, ezek után hogyan magyarázza majd el Navracsics Tibor az EU-ban, hogy Magyarország egy jogállam. „13 év teljhatalmi kormányzás után így manipulálni a szabályokat, mert nem tudják elviselni, hogy valami nem a maguké, az tényleg nindzsatempó” – mondta a főpolgármester.

Wintermantel Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője arról kérdezte Karácsony Gergelyt, hogy 1994-ben fiatal felnőttként hogyan élte meg azt, mikor az MSZP–SZDSZ-kormány három hónappal a választás előtt megváltoztatta az önkormányzati törvényt. A Fidesz egyébként néhány hete még hasonlóan gondolkodott egy esetleges változtatásról, mint most a főváros. „A Velencei Bizottság állásfoglalása alapján a választástól számított egy éven belül nem lehet módosítani a szabályokon, így ez nem időszerű felvetés” – írták a Szabad Európának októberben.

Ha a parlament fideszes többsége elfogadja a javaslatot – amit most a közgyűlés ellenzéki többsége elutasított –, a Fővárosi Közgyűlést a jövő júniusi önkormányzati választás után már nem a kerületi polgármesterek alkotnák, hanem tagjait listás választási rendszer alapján választanák meg a budapestiek. Fővárosi listát pedig az a párt állíthatna, akinek legalább három kerületben van polgármesterjelöltje, vagy főpolgármester-jelöltet indít.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!