Baranyi Krisztina: Az ellenzéki szarkeverést használná ki a Fidesz a választási rendszer alakításával

2023. november 23. – 05:04

Baranyi Krisztina: Az ellenzéki szarkeverést használná ki a Fidesz a választási rendszer alakításával
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

​Az ellenzéki szarkeverésről, a „ferencvárosi sikerről”, a híres Tompa utcai padról és arról is beszélgetett Baranyi Krisztina Ferencváros független polgármestere és Ungár Péter, az LMP társelnöke, hogy melyik polgármester hozta létre a legtöbb sétálóutcát a fővárosban. Hogyan lehet az ellenzék sikeres Budapesten? – ez volt LMP által szervezett beszélgetés egyik fő kérdése, amit Reiner Roland, Ferencváros alpolgármestere moderált.

​A 2019-es önkormányzati választáson elért ellenzéki sikerrel összefüggésben hamar előkerült az előválasztás, amire elképzelhető, hogy jövőre is szükség lesz. Ungár Péter arról beszélt, hogy ő alapvetően nem pártolja azt, de Baranyi Krisztina esetében nem bánták meg. Elárulta, hogy Baranyi azon kevés polgármester között van, akit a fideszesek is elismernek – leszámítva a ferencvárosi Fideszt –, példának hozta Tarlós István korábbi főpolgármestert.

Baranyi Krisztina Ungárral ellentétben az előválasztás támogatói között van. Szerinte az országban két rendes előválasztás volt: 2019-ben a főpolgármesteri és a ferencvárosi.

„2022-ben nem volt rendes előválasztás”, szerinte azt „kiherélték”, előre eldöntött emberek indultak, akiket „füstös szobákban” választottak ki.

A polgármester arról beszélt, hogy ameddig ennyire széttagolt az ellenzék, és ennyien akarnak elindulni, miközben ennek az egész közösségnek nincs annyi szavazója, mint a Fidesznek, addig csak a 2019-eshez hasonló, tisztes előválasztással lehet kiválasztani a jelölteket. „Még akkor is, ha kevesebb lesz a DK-s vagy a szocialista, őket máshogy kell kompenzálni” – tette hozzá. Baranyi szerint a 2022-es előválasztás hibáit jól mutatja, hogy egy kevésbé ismert polgármestert választottak meg miniszterelnök-jelöltnek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Baranyi Krisztina a fővárosi önkormányzati egyeztetésekről függetlenként csak Karácsony Gergelytől hall: úgy tudja, hogy valós tárgyalások nincsenek, a főpolgármester próbálkozik egyenként egyeztetni a pártokkal.

A budapesti ellenzéki megállapodásról Ungár Péter azt mondta, hogy a polgármesterek szintjén nagyrészt már megegyeztek. Hozzátette: jelenleg az látszik, hogy a magyar politika „alfája és ómegája” ismét Zugló lesz

utalva ezzel arra, hogy a Momentum kihívta az MSZP-s Horváth Csabát, mondván, másik polgármester kell a helyi közélet megtisztulásához. „Érdekes az ellenzéki morális iránytű: Horváth Csabánál kileng, Gajda Péternél meg nem” – mondta Ungár Kispest szocialista polgármesteréről. Az országgyűlési képviselő szerint az látszik, hogy mindenki a saját emberét akarja betolni, ráadásul mindenki ki akarja használni a helyzetet, hogy „most akkor jól megmutatja”. Ungár nem érti, hogy a főpolgármester miért mondta, hogy két hét alatt megteremti maga mögött az egységet, ha maga is tudta, hogy ez lehetetlen.

A Mi Hazánk által kedden beadott módosító javaslatról, amivel Budapesten alig fél évvel a választás előtt visszatérne a listás választási rendszer, Baranyi Krisztina azt mondta, hogy erről nem tud és nem is akar valós véleményt mondani. Ennek szerinte itt nincs helye, mivel arról van szó, hogy a Fidesz a saját érdekében öt hónappal a választás előtt teljesen át akarja írni a játékszabályokat.

„Ez egy atombomba, amit ledobtak. Nekem van egy olyan érzésem, hogy ez az egész amiatt van, hogy az ellenzéki szarkeverést kihasználja a Fidesz”

– mondta.

A beszélgetésen a Jobbik friss főpolgármester-jelöltje, Brenner Koloman is szóba került. Ungár szerint hatalmas hiba, hogy egy ellenzéki jelölt olyan fideszes vádakkal támadja a főpolgármestert, hogy „autósokat üldöz”. Baranyi Krisztina azt mondta, hogy a Brennerhez hasonló jelöltek Karácsony Gergelytől „morzsákat elvihetnek”, de lényegében nem fogja befolyásolni az eredményét. Hozzátette: ha ők – azaz az ellenzéki pártok – nem rontják Karácsony Gergely esélyeit, akkor győzni fog Budapesten. Ungár Péter úgy tudja, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő lehet, de szerinte is jó esélye van „Karácsonynak vagy bárki másnak”; ugyanakkor kiemelte: nem szabad elbízniuk magukat.

Ungár Péter arról beszélt, hogy az kifejezetten nem jó, hogy a saját, országos politikában sikertelen dolgaikat akarják bevenni az önkormányzati választásba. Szerinte Baranyi sikere, hogy nem engedett olyan kompromisszumokat, amit más polgármester megengedett magának. Ungár arról beszélt hogy ha valaki jó polgármester, akkor az országos tendenciákat is felül tudja írni, példának hozta Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármestert és a csepeli polgármestert, Borbély Lénárdot. Ők olyan kerületeket vezetnek, ahol az országgyűlési képviselők ellenzékiek.

Ungár Péter szerint a budapesti ellenzéki siker oka, hogy a Fidesz Tarlós idején is rosszul bánt Budapesttel, mert a Fideszben van egy „rossz becsípődés” a fővárossal kapcsolatban. Példának hozta, hogy a Fidesz 2000-ben azt mondta, hogy a négyes metró felesleges és pazarló, ezért leállították. Baranyi a „ferencvárosi siker” részleteiről beszélt, felidézte, hogy a 2019-es önkormányzati választást sikeresnek tartja, mivel sikerült leváltaniuk a kilenc éve regnáló fideszes vezetést. Baranyi szerint a 2019-es siker után az emberek 2022-ben is várták a hasonló eredményt, de az „egyik legcsúfosabb kudarcot” vallotta az ellenzék.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A sikerhez visszakanyarodva: Ungár Péter szerint fontos, hogy amikor egy olyan kérdésről beszélnek, mint a Ráday utca autómentessé tétele, akkor olyan szavazóknak is elmagyarázzanak mindent, aki biztosan a Fideszre szavaz majd. Itt hozzátette, hogy

Budapesten épp a fideszes Rogán Antal alakította át a legtöbb utat autómentes sétálóutcává a polgármestersége idején.

A ferencvárosi polgármester szerint azt, hogy valaki hogyan politizál, a saját attitűdje határozza meg: „Ha hozzám jön az Amnesty, hogy festhet-e egy szivárványos padot, akkor nem gondolkozom azon két napig, hogy megfesthetik-e” – mondta. Szerinte nem csak szimbolikus politizálással foglalkoznak, de ilyen kérdés elől sem szabad elugrani.

Ungár arról beszélt, hogy az a probléma a Tompa utcai paddal, hogy az nem mint ferencvárosi ügy terjedt el, hanem idő után egy tartalom nélküli vita lett belőle. Baranyi szerint viszont az ügy tartalmát épp az mutatta, hogy egy hosszú ideig tartó vita volt róla: Barcelonában, Berlin és más világvárosokban zebrák, falak és hatalmas zászlók vannak szivárványosra festve, és senkit nem érdekel, ezzel szemben Budapesten hetekig tartó vita volt, ami önmagában megmutatja a problémát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!