A milliárdos Nobilis Kristófot gyanúsítottként hallgatták ki az agrártárcához köthető pénzmosási ügyben

2023. november 22. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

Közleményben jelentette be a nyomozóhatóság, hogy pénzmosás gyanújával nyomozás is indult abban az ügyben, melyben Nagy Jánost, az agrártárca volt helyettes államtitkárát már hűtlen kezelés és okirathamisítás miatt bíróság elé is állították. A nyomozás egyik gyanúsítottjaként a milliárdos Nobilis Kristófot hallgatták ki; a hozzá köthető offshore cégnél landolhatott a minisztériumi háttércégből 2019-ben kilapátolt 1,2 milliárd forint.

Kedden a Direkt36 Telexen megjelent cikke beszámolt arról a székesfehérvári perről, melynek első rendű vádlottja Nagy János, egykori földügyekért felelős helyettes államtitkár – akit korrupciós ügyei miatt menesztettek. A fideszes politikust és több, a vádiratban bűntársként megnevezett embert hűtlen kezeléssel és – egyes szerződések visszadátumozása miatt – okirat-hamisítással vádolják.

A szövevényes büntetőügy a Nemzeti Kataszteri Program nevű agrárminisztériumi háttércégből „kimentett” pénz miatt indult. 2019 februárjában a kormány úgy döntött, hogy felszámolja a Nemzeti Kataszteri Program (NKP) NKft-t. Nagy János, a földügyekért felelős helyettes államtitkár azonban úgy gondolta, nem várja meg, hogy az NKP számláján maradt milliárdok visszafolyjanak a költségvetésbe, inkább ügyvédi irodákon keresztül kimenekíti a pénzt. A vádirat alapján pár héttel később utasította az NKP ügyvezetőjét, hogy a cég szerződjön le Kovács P. Zoltán és Őszy Tamás ügyvédi irodáival – előbbi 1,7 milliárd, utóbbi 500 millió forintot kapott. A díjazásért cserében azonban a vádirat szerint semmilyen érdemi munka nem történt. A vádlottak természetesen tagadták bűnösségüket, Nagy János májusi vallomása szerint „felsőbb szinteken” születtek azok a döntések, amelyek miatt bűncselekménnyel vádolják, az ügyvédi irodák díjáról pedig maga a miniszter, Nagy István döntött (őt csak 2024-ben fogják meghallgatni a perben). Az összes vádlott állította, hogy a megbízással és a teljesítésekkel is minden rendben volt, egyikkel szemben sem lehet jogi kifogás.

Nagy János a Székesfehérvári Törvényszéken, az ellene 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádjával indított per előkészítő ülése előtt 2023. április 11-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Nagy János a Székesfehérvári Törvényszéken, az ellene 2,2 milliárd forint hűtlen kezeléssel vádjával indított per előkészítő ülése előtt 2023. április 11-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A két – a NER-hez több szálon kötődő – ügyvédi iroda ezzel egyidőban 1,2 milliárd forintot az érdemi üzleti tevékenységet nem végző Astonish Befektetési Zrt-n keresztül egy svájci bankszámlára, ami a Robson Holding & Finance Corp. nevű panamai offshore cég tulajdonában volt. Ez az offshore cég pedig a bíró által ismertetett iratok szerint az ismert magyar milliárdos üzletemberhez, Nobilis Kristófhoz köthető. Nobilis egyik fia, Nobilis Márton több kormányközeli cégnél és intézménynél dolgozott, 2018 és 2022 között pedig az agrárminiszter kabinetfőnöke volt (jelenleg élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár). Nobilis Márton a perben előkerült minisztériumi feljegyzések szerint részt vett az NKP küszöbön álló bezárásáról szóló megbeszéléseken is.

Órákkal a büntetőügy és a per részleteit ismertető cikk megjelenése után, kedd este a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség közleményben jelentette be, hogy a nyomozóhatóság irányítása mellett, négy személlyel szemben folyik nyomozás egy több mint 2 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésből származó pénzekre elkövetett pénzmosás bűntette miatt.

Ugyan a főügyészség nem konkretizálta „a Székesfehérvári Törvényszék előtt folyamatban lévő bűnügyhöz kapcsolódó” ügyet, de szinte biztos, hogy az NKP-perről van szó. A közlemény tudatja, hogy az ügyészség bűnügyi eljárási jogsegélyt bocsátott ki a svájci hatóságok felé, és a Svájc által a magyar hatóságok rendelkezésére bocsátott adatok, illetve a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok alapján eddig négy személyt hallgattak ki gyanúsítottként pénzmosás bűntette miatt. A gyanúsítással szemben valamennyien panasszal éltek, ezek közül azonban az ügyészség három panaszt már elutasított.

A per vádlottjai tagadták, hogy az Astonish által utalt pénz az NKP-szerződésekből származott volna. Mivel azonban a nyomozás egyértelműen az NKP-ügyhöz kapcsolja a pénzmosás gyanúját, ezért feltételezhető, hogy a hűtlen kezelésből származó pénz landolhatott a svájci bankszámlán.

Frissítés: A 24.hu megtudta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben Nobilis Kristófot is gyanúsítottként hallgatta meg a pénzmosási ügyben. A milliárdos védője a lap megkeresésére azt közölte: védence nem követett el bűncselekményt, és részletes vallomást tesz, melyben tényekkel fogja alátámasztani, hogy a gyanúsítása „képtelenség”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!