A gondosóra mentett meg egy erdőben eltévedt idős nőt

2023. november 19. – 11:22

Másolás

Vágólapra másolva

A gondosóra adott esetben életet menthet – írta egy Facebook-bejegyzésben a katasztrófavédelem az ingyenesen igényelhető, időseknek egészségügyi vészhelyzetben segítséget nyújtó állami okosóráról. A posztban egy közelmúltbeli esetet ismertettek, amely a Tolna vármegyei Szakcs külterületén történt.

Amikor egy idős nő eltévedt az erdőben, a gondosórán keresztül kért segítséget. A műveletirányítás felvette a kapcsolatot a gondosóra diszpécserközpontjával, a dombóvári tűzoltók pedig az eszköz által küldött GPS-koordináták alapján találtak rá a történtek miatt megrémült nőre, 27 perccel a riasztás után.

A Gondosóra programot a kormány 2022 tavaszán indította el a 65 évnél idősebbeknek egy éjjel-nappal elérhető diszpécserszolgálattal. A projekt részleteiről azonban alig lehet tudni valamit, a diszpécserek számáról sincs információ.

A több mint 100 milliárd forintos program informatikai hátterét a NER csúcsvállalata, a 4iG dolgozta ki, és a honlap szerint jelenleg is ők biztosítják a szolgáltatást: „A 4iG széles spektrumú megoldásszállítóként Magyarország piacvezető informatikai rendszerintegrátor vállalata, amely a jelzőeszközöket szállítja és a diszpécser szolgáltatást biztosítja a Gondosóra szolgáltatásait felhasználók részére” – írják.

Korábban átlagosan 90 napot is várni kellett ezekre az eszközökre a népszerűsítő kampány hatására. A héten a kormány azt ígérte, hogy aki csütörtök estig regisztrál, annak karácsony előtt megérkezik a gondosórája.

Gondosórát ezen a linken regisztrálva lehet igényelni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!