Novák Katalin a Hunnia-ügy utolsó három érintettjének is kegyelmet adott
2023. november 16. – 19:31
Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott annak a három férfinak, akik 2007-ben részt vehettek Csintalan Sándor, akkor Hír TV-s műsorvezető megverésében.
A kegyelmet maga Csintalan kérte, aki a múlt héten felkereste Novákot, és azt mondta neki: a 15 éve tartó eljárás bőven elég büntetés az elkövetőknek, és nem szeretné, hogy gyermekeik apa nélkül szenvedjenek. Novák most eszerint döntött.
„Novák Katalin köztársasági elnök a mai napon – miután a sértett Csintalan Sándor kegyelem iránti kérését meghallgatta – döntést hozott a Hunnia-ügy utolsó három érintettjének kegyelmi kérelméről. A szabadságvesztés felfüggesztéséről szóló döntés nem érinti a bűnösség kérdését. A közügyektől eltiltás vonatkozásában az államfő a kérelmek elutasításáról határozott. A mai kegyelmi döntés lezárja a 15 éve húzódó Hunnia-ügyet” – állt a köztársaság elnök hivatalának közleményében.
A Hunnia Mozgalom alapítóját, Budaházy Györgyöt idén március 9-én jogerősen 6 év fegyházbüntetésre ítélték terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt, de április 27-én Novák Katalin kegyelmet adott neki és az összes, a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítéltnek.