Orbán: Hálát adok a Jóistennek, hogy nem olyan országban élek, ahol a lakosság 10-20 százaléka migráns

2023. november 10. – 07:36

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez egy olyan jelentés, amely felrajzol egy félelemteli horizontot, és megerősít bennünket abban, hogy azt kell tennünk, amit eddig tettünk” – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban a titkosszolgálat déli határról és migrációról szóló jelentéséről, amit múlt héten hoztak nyilvánosságra.

A miniszterelnök arról beszélt: a migránsok egyre agresszívebbek, a migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár.

A radikalizálódás mögött pedig terrorszervezetek megbízottjai, aktivistái állnak szerinte, a migrációt „kiképzett emberek fűtik, alakítják szervezik”.

Ha egyszer beengedjük a migránsokat, többet nem lehet őket kitenni az országból – jelentette ki a miniszterelnök. Ez azt jelentené, hogy a gyerekeink, unokáink olyan országban élnék le az életüket, „ami nem lesz jó, ami bizonytalan lesz, ami terrorcselekményekkel, bűnözéssel, gázai minigettókkal lesz tele”.

Szerinte ez most még megakadályozható, ezért nem érti „a migrációpárti baloldalt”, amely Brüsszelben mindent megszavaz, amellyel a migrációt segíti elő. Orbán nemzeti egységet szeretne a kérdésben, szerinte ugyanis egyetlen orvosság van a problémára: nem szabad beengedni a migránsokat az országba.

„Hálát adok a Jóistennek, hogy nem olyan országban élek, ahol a lakosság 10-20 százaléka migráns” – folytatta Orbán. Szerinte a magyar kormánynak helyén volt a szíve és az esze 2015-ben, amikor egész Nyugat-Európa arról beszélt, hogy a migráció szép, és csak előnye van. Azt nem tudja, mi ma a megoldás Nyugat-Európában, de azt nem szabad megengedni, hogy ránk erőltessék azt a politikát, ami őket már tönkretette. „Ne akarjátok ideküldeni azokat a migránsokat, akiket hiba volt beengedni hozzátok, és úgy akartok tőlük szabadulni, hogy idekülditek” – üzente Orbán a nyugat-európai vezetőknek.

„Nem akarunk mini-Gázákat Budapest kerületeiben, meg nem akarunk terrortámadásokat, bandaháborúkat, meg mindazt, amit látunk a nyugat-európai nagyvárosokban.”

A miniszterelnök nagy harcra készül: szerinte a jövő júniusi EP-választás egyik tétje az lesz, hogy sikerül-e Brüsszelben olyan változást elérni, amely felhagy a menekülteket ránk kényszerítő politikai megközelítéssel. Állítása szerint ebben a harcban nagy segítséget jelent majd neki a nemzeti konzultáció.

Orbán Viktor interjút a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. november 10-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Orbán Viktor interjút a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. november 10-én – Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

A kormány új, a korábbinál szigorúbb idegenrendészeti törvényt nyújt be az Országgyűlésnek, amely világosan meghatározza, hogy ki milyen jogcímmel tartózkodhat Magyarországon, és egy erőteljes idegenrendészeti erőt is mögé helyez.

Szerinte erre azért van szükség, mert „különben ellakják előlünk az országot” a migránsok.

„Magyarország a magyaroké, a munkahelyek a magyarokat illetik” – jelentette ki Orbán.

„A hatalom lényege a közös cselekvés képessége” – mondta a miniszterelnök. A választás, a népszavazás és a nemzeti konzultáció a közös cselekvés képességét adja és erősíti meg. Az új nemzeti konzultációtól elsősorban egységet vár. Orbán szerint a brüsszeli vezetést foglyul ejtette a globalista elit, pénzügyi csoportok, és nem a magyar, olasz vagy német emberek érdeke irányítja őket.

Orbán szerint az orosz–ukrán háborút el kell szigetelni és lokalizálni kell, „az az érdekünk, hogy (…) két szláv nép konfliktusa legyen belőle”. Úgy látja azonban, hogy az amerikai vezetés ki akarja terjeszteni a háborút, ezért küldenek pénzt és fegyvereket. Európának és Magyarországnak ugyanakkor nem érdeke szerinte, hogy globalizálódjon a háború. „Az orosz–ukrán háború tönkreteszi Európát.” Orbán szerint Magyarország számára súlyos, a gazdasági csőddel egyenlő következményekkel járna, ha mi tartanánk el az ukrán államot. „Mi is emberből vagyunk, van szívünk, keresztény ország vagyunk” – jegyezte meg, hozzátéve: humanitárius segítséget küldünk, de fegyvert és pénzt nem.

Orbán rendkívül nehéz másfél hónapot vár év végéig a politikában. „Brüsszelből támadások érkeznek, amiket ki kell védeni.” Ilyen a migráció mellett Ukrajna uniós csatlakozása, amiről még csak tárgyalni sem lenne szabad a miniszterelnök szerint.

„Ukrajna olyan messze van az európai uniós tagságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.”

Arról is beszélt, hogy a Magyarországnak járó uniós forrásokat ide kell adni, és Ukrajna uniós csatlakozásának kérdése ebben a vitában nem lehet tárgyalási alap. „Élesen ellenzem, hogy bármilyen összekapcsolás történjen” – jelentette ki.

Orbán azt ígéri, hogy 2024-ben visszaépítik a gazdasági növekedést. Ez jó hír szerinte, a gazdasági növekedés ugyanis munkahelyteremtéssel, béremeléssel és életszínvonal-emelkedéssel jár.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!